Felkészülés

Szombathelyen a Sampdoria

Kedd este 19 órakor barátságos gálamérkőzést vív egymással a Serie A-ban szereplő Sampdoria és a Szombathelyi Haladás. A Rohonci úton egyik csapatnak sem az eredmény, sokkal inkább a mutatott játék és a szurkolók kiszolgálása lesz a cél.

Bükfürdőn készül a Juventusra a Samp / fotó: haladas.hu

Vasárnap este érkezett meg Magyarországra a genovai alakulat, amely a tavalyi idényben a 14. helyet szerezte meg az olasz élvonalban. Delio Rossi együttese szombatig tartózkodik majd hazánkban, a bükfürdői bázist két edzőmeccs erejéig hagyja csak el. A kék-fehérek kedden a Rohonci úton a Haladással, pénteken pedig Sopronban a Vasutassal játszanak edzőmérkőzést.

"Remekül érezzük magunkat Bükfürdőn, de nem nyaralni jöttünk. Kőkemény edzéseket tartok a héten, hétfőn kettőt is vezényeltem, és kedd délelőtt is tréningezünk - mondta Delio Rossi, a csapat edzője a haladas.hu-nak. "Miután a felkészülés közepén járunk, a Haladás elleni edzőmeccsen nem az eredmény, hanem a játék lesz a lényeg. Három hét múlva kezdődik a bajnokság, a Juventust fogadjuk a nyitányon, számunkra most az a legfontosabb. Egyelőre nem tudom, milyen összeállításban játszunk a mai mérkőzésen."

Az olaszok 28 fős keretében ott van a 21-szeres magyar válogatott Laczkó Zsolt is, aki úgy tűnik, a következő idényben is maradhat Genovában. "Csatlakozom edzőnkhöz, igazán kiváló körülmények között készülünk, ragyogó a büki pálya talaja is" - jelezte Laczkó. "Felépültem sérülésemből, jövő nyárig szól a szerződésem, szeretnék a Sampdoriánál maradni, de még nem dőlt el a sorsom" - tette hozzá.

A vendégek eddig két felkészülési mérkőzést játszottak, az alacsonyabb osztályú Santhiát 6-1-re, míg a francia Olympique Marseille-t 4-3-re győzték le Rossi fiai. A Samp a nyáron igyekezett minél jobban megerősíteni a keretet, leigazolták a lengyel válogatott Pawel Wzoleket és Bartosz Salomont, de a legnagyobb fogás kétségtelenül a mindössze 22 éves Manolo Gabbiadini megszerzése volt.

A hétvégén a bajnok Győr ellen 2-2-es döntetlent elérő Haladás pénteken már az MTK ellen vív bajnokit, ennek ellenére Artner Tamás és a játékosok is nagy várakozásokkal tekintenek a nagy nevű rivális elleni ütközetre. "Nem az eredményen, sokkal inkább azon lesz a hangsúly, hogy egy jó meccsen maximálisan kiszolgáljuk szurkolóinkat -  mondta a Haladás mestere. "Emellett fontos, hogy játékosaim élvezzék a mérkőzést, tapasztalatot szerezzenek, felmérhetik, hol tartanak. Meg kell becsülni a lehetőséget, nem minden nap játszunk olasz elsőosztályú csapattal. Valamennyi játékosomat pályára küldöm, aki egészséges. A Király Kupán kiállított Devecseri Szilárd három nemzetközi meccsen nem játszhat. Predrag Bosnjaknak kisfia született - ezúton is gratulálok neki -, ő majd eldönti, hogy a családja mellett szeretne-e lenni. A próbajátékos Nebojsa Bastajic sorsáról a mai mérkőzés után döntünk."

Haladás várható kezdőtizenegye
Rózsa – Schimmer, Guzmics, Fehér, Tóth P. – Szakály, Iszlai – Nagy G., Radó, Halmosi – Bastajic.
[1544818] 2013-08-06 19:00:00 Haladás - Sampdoriax;