NB I

Szeretnénk úgy játszani, mint a Real vagy a Barca - Marco Rossi

A Budapest Honvéd 2-1-re győzött a Ferencváros ellen a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának vasárnapi játéknapján, a Puskás-stadionban.

A ferencvárosi Ulysse Diallo (b) és a kispesti Aleksandar Ignjatovics. MTI Fotó: Kovács Tamás

A zöld-fehéreknek utoljára több mint két és fél éve, 2011 márciusában sikerült legyőzniük bajnoki meccsen a kispesti gárdát. A felek azóta immár ötször csaptak össze az élvonalbeli pontvadászatban, s négy Honvéd-siker mellett egy döntetlen született.

"Először is gratulálunk a Honvédnak, amely már harmadjára győzött le minket. Úgy kezdtünk, ahogy elterveztük: a Honvéd behúzódott, míg mi megszereztük a vezetést. Ezután Bödének két lehetősége is volt, hogy növeljük előnyünket, ám egy szöglet után egyenlített a Honvéd. Ezzel a kispestiek visszajöttek a meccsbe. A második félidőben ismét volt egy hatalmas ziccerünk, ám Holman révén ez kimaradt, majd egy védelmi kihagyás után vezetést szerzett a Honvéd. Nagyon bosszantó, hogy ezután nem tudtunk helyzeteket kialakítani és nyomást gyakorolni az ellenfélre. Ismét elszalasztottuk annak a lehetőségét, hogy a második helyre feljöjjünk. Az öltözőben röviden már elmondtam, hogy közel sem vagyunk a csúcson. Fontos azonban, hogy egységesek maradjunk, ez a legfontosabb most" - idézi a fradi.hu Ricardo Moniz értékelését. A holland edzővel három bajnokin még nem szerzett pontot az FTC a Honvéd ellen.

"Taktikus mérkőzést játszottunk, amelynek elején volt néhány hibánk, ezekből veszélyes lehetőségeket alakított ki a Fradi. Ezután azonban jól dolgoztak a játékosaink, így megérdemelten nyertük meg a találkozót. Mindenki tudja, hogy a Fradi másképp játszik azóta, amióta történt az a szörnyű eset Akeemmal. Ez egy rendkívül nehéz helyzet az ellenfél edzőjének, a klubnak és a szurkolóknak, így erősnek kell lenniük – együtt érzünk a Fradival. Szeretnénk úgy játszani, mint a Real, vagy a Barca, de nekünk a saját keretünkből kell úgy gazdálkodnunk, hogy az aktuális ellenfelünk gyenge pontjait kihasználjuk. Ez ma sikerült" - mondta kollégája, Marco Rossi.

[1480605] 2013-10-06 16:30:00 Ferencváros - Honvédx;

A jövő héten válogatott fordulót rendeznek, azt követően a Ferencváros a sereghajtó Kaposvár otthonában javíthat, míg a Honvéd a három kör óta nyeretlen Pécset fogadja.