Magyar Kupa

Kondást és Szivicset is a kapott gólok bosszantják

A Debrecen kedden 4-2-es győzelmet aratott a Diósgyőr ellen a Magyar Kupa elődöntőjének első meccsén. Így értékeltek a vezetőedzők.

Bosszantó volt az utolsó gól - Fotó: dvsc.hu

Természetesen Kondás Elemér, a győztes Debrecen trénere volt elégedettebb az odavágó után, de ő is mérgelődött, amiért csapata az utolsó percekben gólt kapott, és így nem döntötte el végérvényesen a párharcot.

"Bosszant egy kicsit a második kapott gól, mert Elek Ákost már hamarabb le kellett volna szerelni. Sajnálom, mert a második félidőben is voltak helyzeteink, azokat jobban ki kellett volna használni, de rúgtunk négy gólt, ami örömteli. Összességében jó meccset láthattak a szurkolók, mert mindkét csapat próbált győzelemre játszani, emellett nagyon szép találatokat szereztünk. A második félidőben a Diósgyőr próbált támadni, de nem nagyon jelentett veszélyt a kapunkra, míg nekünk a kontráinkat kellett volna jobban befejezni" - értékelt a vezetőedző a dvsc.hu beszámolója szerint.

Az utolsó találat a másik oldalon némi reményt adhat, de előtte bőven látott olyan dolgokat Tomiszlav Szivics, amikkel elégedetlen lehet.

"Könnyen kaptuk a gólokat és nehezen rúgtuk. A találkozó elején kontrolláltuk a mérkőzést, lezártuk a tereket, birtokoltuk a labdát. Azonban elcsúszott egy játékosunk és kaptunk egy gólt, ami visszarántott minket. Ezután küzdöttünk, hajtottunk, mi játszottunk, a hazaiak pedig várták, hogy hibázzunk, amit könyörtelenül ki is használtak. Volt ennyi különbség a két csapat között, azonban a 4-2-es végeredmény nem olyan, ami után lehetetlen kiharcolni a továbbjutást" - idézte a szakembert a dvtk.eu.

Fotó forrása: www.dvsc.hu

Magyar Kupa
elődöntő, első mérkőzés:
INFO DVSC-TEVA - Diósgyőri VTK 4-2 (3-1)
gól: Seydi (21.), Volas (32.), Bódi (41.), Tisza (85.), illetve Grumic (36.), Elek (90.)
[1687238] 2014-04-15 18:00:00 Debrecen - Diósgyőrx;