VB 2014

Az egyik éhes, a másik szomjas - a balhék királyai

Luis Suárez maga alatt vágja a fát? A világ legjobb befejezőcsatára ismét botrányt okozott, az újabb eltiltás pedig komoly törést okozhat karrierjében. Az uruguayi esetének apropójából - a teljesség igénye nélkül - összegyűjtöttünk néhány játékost, akinek pályafutása akár alakulhatott volna máshogy is - ha az érintettek is úgy akarták volna.

Suárez a mémgyárosok kedvenc célpontja lett

A vámpír - Luis Suárez

Luis Suárez gaztettétől hangos a nemzetközi sportsajtó, az uruguayiak világklasszis csatára az olaszok elleni csoportmeccsen beleharapott Giorgio Chiellini vállába. Suárez sikerekben gazdag pályafutása során immáron harmadik alkalommal hajtott végre orális erőszakot játéktársán, így a kilenc válogatott mérkőzésre és négy hónapra szóló eltiltásán nem nagyon lehet meglepődni.

Pedig a 27 éves csatár karrierje most indulhatott volna be igazán. Suárez már az Ajax futballistájaként képes volt magára irányítani a világ figyelmét, a holland bajnokságban olyan ütemben termelte a gólokat, hogy csak idő kérdése volt, mikor szerződteti őt egy igazi nagycsapat. Végül a Liverpool 2011-ben lecsapott a támadóra, ahol azóta már a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált. A legjobb szezonja kétségkívül az idei volt, hiszen amellett, hogy 31 góljával angol gólkirály és európai aranycipős lett, a Vörösökkel kis híján bajnoki címet ünnepelhetett. Suárez mindezt úgy érte el, hogy Braniszlav Ivanovics tavalyi megharapásáért 10 mérkőzésre szóló eltiltást kapott, ami miatt hat találkozót ki kellett hagynia az őszi szezonból is.

Ivanovics megharapását valahogy még "túlélte"

Suárezért már tavaly nyáron is sorban álltak a gigaklubok, ám a Liverpoolnak akkor sikerült maradásra bírnia a dél-amerikait. Ha nem kóstolta volna meg Brazíliában Chiellinit, minden bizonnyal idén csapatot válthatott volna, lévén a Real Madrid és a Barcelona is bejelentkezett érte. A vb-n történt affér után azonban átértékelődött a helyzet, Liverpoolban válságtanácskozást hívtak össze, a két spanyol gigász pedig már nem töri magát a transzferen. Sajtóhírek szerint Suárez szponzorai közül többen is felmondhatják a játékossal kötött szerződést -  a 888poker már meg is tette -, tehát a harmadik "eksön" már valóban komoly törést hozhat a támadó pályafutásában.

Persze badarság lenne temetni Suárezt, minden bizonnyal egy PSG, egy Manchester City vagy egy Monaco félretenné morális aggályait a csatárral kapcsolatban, sőt még az is lehet, hogy Liverpoolban is megnyugszanak a kedélyek, mindenesetre kíváncsiak lennénk, hogy vajon meddig juthatna Suárez, ha a pályán mutatott viselkedése összhangban lenne a pályán mutatott teljesítményével is.

Éric Cantona és legemlékezetesebb momentuma

A bunyós - Éric Cantona

Éric Cantona eredménysora mellett "bűnlajstroma" is végtelen hosszú. A franciák klasszisának útját botrányok, balhék, verekedések sora tarkította, ám a rengeteg eltiltás és büntetés ellenére így is a modern futball egyik legjelentősebb alakjává tudott válni. Cantona 1984-ben végezte el a sorkatonai szolgálatait, majd a másodosztályú FC Martigueshoz szerződött.1986-ban már első osztályú Auxerre kínált neki szerződést, de már akkor feltűntek magatartásbeli problémái, mikor 1987-ben megbírságolták, mert megütötte egy csapattársát, Bruno Martinit.

A stílus maga az ember A következő évben ismét botrányt kavart egy veszélyes szerelésével Michel Der Zakariannal szemben. Ez három meccses eltiltást eredményezett, ám ezt kettőre csökkentették, de emellett az Auxerre megfenyegette Cantonát, hogy lehetetlenné teszi számára a nemzeti csapatban való fellépést. 1988-ban Eb-t nyert a francia U21-es válogatottal, a siker után francia rekordösszegért igazolt a Marseille-hez, a csapathoz, amelyért gyermekként rajongott. Cantona temperamentumossága itt is megmutatkozott, 1989 januárjában egy Torpedo Moszkva elleni barátságos meccsen belerúgta a labdát a tömegbe, és eldobta a mezét miután lecserélték. A klubja ezért egy hónapig eltiltotta a játéktól. Ahogyan pár hónappal előtte a francia szövetség is egy évre elmeszelte a csapatból, mert televízión keresztül inzultálta a válogatott edzőjét: a fiatal Cantona szemétládának nevezve a szövetségi kapitányt.

Cantona küzdött, hogy a Marseille-ben játszhasson, de hat hónapra a Bordeauxnak, majd a Montpelliernek adták kölcsön. Ez utóbbi csapatban összeverekedett játékostársával, Jean-Claude Lemoulttal és fejbe vágta a cipőjével. Az incidenst követően hat játékos követelte Cantona távozását, azonban olyan társak támogatásával, mint Laurent Blanc és Carlos Valderrama, végül megúszta egy tíz meccses eltiltással. Cantona végül Francia Kupa-sikerhez segítette a a gárdát, így az OM végül visszahívta őt. A következő évben bajnok lett a Marseille-jel, de Bernard Tapie elnök mégis eladta a Nimesnek.

A Vörös Ördög, a felhajtott gallérral divatott teremtett

1991 decemberében hozzávágta a labdát a bíróhoz, mivel nem értett egyet a döntésével. Fegyelmi tárgyalásra hívta a Francia Labdarúgó-szövetség és egynapos eltiltásra bűntették. Cantona úgy reagált, hogy egyenként odament minden bizottsági taghoz és "lehülyézte" mindegyiket. Tiltását három hónapra növelték. Cantona számára ez jelentette az utolsó cseppet a pohárban, és 1991 decemberében bejelentette, hogy visszavonul a labdarúgástól. A francia válogatott akkori edzője, bizonyos Michel Platini, - aki Cantona lelkes rajongója volt - meggyőzte, hogy térjen vissza.

1992-ben 900 ezer euróért megvette Cantonát a Leeds United, ahol bajnoki címig vezette a csapatot. Pár hónappal később már Sir Alex Ferguson kopogtatott az ajtaján, így az Old Traffordra került. A Manchester United '67 után ismét bajnoki címet ünnepelhetett, Cantona hamar közönségkedvencé vált, megválasztották az év játékosának, ám a balhék itt sem kerülték el. '94-ben magatartásbeli problémák miatt meccsek tucatjait volt kénytelen kihagyni, majd '95-ben jött a legendás kungfu-rúgás, amely egy csapásra világsztárrá tette. Cantonát letartóztatták és kéthetes börtönre ítélték, ám végül 120 óra közmunkát kapott, emellett 30 ezer font pénzbüntetést és nyolchónapos eltiltást is elkönyvelhetett. Ezt követően Cantonának ismét elment a kedve az egésztől, le akart lépni, ám Sir Alex maradásra bírta, majd további két bajnoki címet szerzett a Vörös Ördögökkel, hogy 1997-ben, 30 évesen a visszavonulása mellett döntsön. A United egyik legnagyobb legendája lett, 2001-ben megválasztották az évszázad játékosának, és a United drukkerek a mai napig "King Eric"-ként emlegetik. A futballtól soha nem szakadt el, jelenleg ő a francia strandfutball-válogatott aktuális menedzsere.

Paul Gascoigne

A szomjas - Paul Gascoigne

A most 47 éves Paul Gascoigne generációjának egyik legtehetségesebb futballistája volt, ám zűrzavaros magánéleti problémái miatt mégsem lehetett teljes a karrierje. Gascoigne sanyarú gyermekkora egész életére rányomta a bélyegét. Tízéves korában látta, amint bátyjának egyik barátját elüti egy autó és szörnyethal, és ebben az időben édesapja is epilepsziás rohamoktól szenvedett. A traumás sokk miatt Gascoigne "tikkelni" kezdett, ám a terápiás kezeléseket idő előtt abbahagyta, mert apja szerint "humbuk" volt az egész. A serdülőévek sem múltak el gondok nélkül, rákattant a játékgépekre, a nagy buktákat pedig lopásokból igyekezett fedezni. Végül 15 évesen döntött úgy, hogy profi futballista lesz és az abból keresett pénzből segít édesanyjának és két nővérének.

Vinnie Jones szorongatja Gazza mogyoróit Gascoigne első profi klubja a Newcastle United lett, 1985-ben 18 évesen kettő plusz kettő évre, heti 120 fontért írt alá a Szarkákhoz. A 87/88-as szezonban az FA őt választotta a legjobb fiatal játékosnak, a sztárcsapatok sorban álltak érte. A Liverpool után a Manchester United is a kérők között volt, Gascoigne pedig meg is ígérte Fergusonnak, hogy aláír hozzájuk, ám amíg a skót Máltán nyaralt, a középpályás rekordot jelentő összegért inkább leszerződött a Tottenhammel. Gascoigne karrierje meredeken ívelt felfelé, '91-ben FA Kupát nyert, '90-ben pedig már tagja volt az angol válogatottnak is. Egy súlyos térdsérülés miatt az egész 91/92-es idényt ki kellett hagynia, és volt egy balesete egy éjszakai lokálban is. 1992-ben 8,5 millió fontért leigazolta őt a Lazio, ám olaszországi belépője nem sikerült valami fényesre, mivel élő adásban beleböfögött az őt faggató riporter mikrofonjába. A szurkolók hamar megkedvelték, ám a klub tulajdonosa nem volt oda érte, főleg miután megjegyzést tett lányának hatalmas melleire. A Lazióval három év alatt nem nyert semmit, utolsó szezonjában eltörte a lábát és meg is hízott, így megváltásként jött a skót Rangers ajánlata. A skótok klubrekordot jelentő összeget és csúcsgázsit (heti 15 ezer font) fizettek Gascoigneért. Meg is érte a pénzét, nyomban első szezonjában bajnoki címet, kupagyőzelmet és számos egyéni elismerést söpört be, ám a Rangers vezetői már ekkor aggódva figyelték "Gazza" súlyosbodó alkoholproblémáit. 1998 januárjában egy Celtic elleni rangadón provokálta a kelták szurkolóit, ami miatt később több halálos fenyegetést is kapott.

Gascoigne akárhová ment, a szurkolók imádták

Karrierje innentől kezdve leszálló pályára került. '98 őszén Gascoigne egyik legjobb barátja túladagolásban életet veszíti, a játékos pedig magát okolja a történtekért, éjszakákba nyúló tivornyák kísérik ekkor útját. A foci még így is ment neki, ekkoriban a 'Boro játékosa volt, első évében össze is jött egy hatodik hely a csapattal. A következő szezonban azonban már nem tudott maradandót alkotni, ráadásul a kezét is eltörte mikor Geroge Boatenget fejen ütötte, három meccses eltiltást és 5000 font bírságot kapott. 2000-ben aláírt az Evertonhoz, de alkoholizmusa és depressziója egyre jobban akadályozta a játékban. Az arizonai elvonókúrája után még volt pár jó meccse, de 2001 végén sérve lett, majd miután Walter Smith márciusban felállt a kispadról, Gascoigne nem sokkal később követte őt, mert nem jött be neki David Moyes.

Gazza levezetésként több klubnál is próbálkozott, de mentálisan már olyan gyenge állapotba került, hogy sehol nem tudta kitölteni szerződését. Gascoigne élete azóta sem billent helyre, alkoholizmusa és depressziója miatt folyamatos kezelésekre szorul, a sajtóban megjelenő fotókon pedig rá sem lehet ismerni az egykori kiválóságra.

George Best, az "ötödik Beatle"

Az arc - George Best

Maradona good, Pelé better, George Best - szólt a 60-as évekbeli északír mondás, amely hűen tükrözi, mekkora sztár is volt George Best a maga korában. A belfasti születésű szélső annak ellenére futott be fantasztikus karriert, hogy életmódja cseppet sem hasonlított egy élsportolóéhoz.

Best, első futballceleb A kivételes játékintelligenciával megáldott, kiismerhetetlenül cselező, mindkét oldalon világklasszis teljesítményt nyújtó, szélvészgyors szélső 11 éven át szolgálta a Manchester Unitedet. Az 1966-67-es szezon bajnoki címét követően 1968-ban pályafutása csúcsára ért. A Vörös Ördögökkel - a döntőben többek között az ő góljával a Benficát 4-1-re legyőzve - Bajnokcsapatok Európa Kupája győzelmet ünnepelt, elnyerte az Aranylabdát (a szavazáson csapattársát, Bobby Charltont megelőzve), és nem mellesleg angol gólkirályi címet szerzett. 1974-ben hagyta el a manchesterieket, karrierje innentől kezdve erősen lefelé ívelt, néhány klasszis megoldása mellett elsősorban botrányaival hívta fel magára a figyelmet.

Extravagáns jellemével, kicsapongásaival jó témát szolgáltatott a brit bulvársajtónak. A frizurája, és életstílusa miatt kiérdemelte az „ötödik Beatles-tag” jelzőt, és rendszeres szereplője volt különféle tv-s showműsoroknak is. Éjszakai élete, a nők, az alkohol, és a szerencsejáték iránti szenvedélye miatt sokan az első „futballcelebnek" is nevezték.

Futballkarrierje befejezése után egy ideig szakkommentátorként dolgozott a Sky Sportsnál, de leginkább sorozatos botrányaival hívta fel magára a figyelmet. Továbbra sem hagyott fel az alkohollal, és többször került összetűzésbe a törvénnyel. Ittas vezetés, lopás, és hivatalos személy elleni erőszak is felmerült ellene vádként. Az Egyesült Államokban 3 hónapig börtönben is ült ittas vezetés miatt.

Ne így haljatok meg! - üzente halálos ágyáról George Best

Magánélete is kaotikus volt, kétszer nősült meg, az első feleségétől egy fia született, de házasságon kívül is született két gyermeke. Feleségei mellett számos barátnője és szeretője volt, habzsolta az életet. „A pénzem 90 százalékát italra és nőkre költöttem. A többit elherdáltam." - nyilatkozta egyszer. Önpusztító életmódja miatt egészségi állapota folyamatosan romlott,végül 2005. november 25-én távozott az élők sorából. Temetésén, melyet a BBC élőben közvetített, több mint százezer gyászoló vett részt Belfastban.A nemzetközi labdarúgás egyik legnagyobb alakja 59 évet élt.

Román focistához képest Mutu karrierje így is szép, de lehetett volna szebb is

A drogos - Adrian Mutu

A 90-es évek végén, Gheorghe Hagi utódjaként és a román futball legnagyobb ígéreteként robbant be a köztudatba Adrian Mutu. A remek technikai képességekkel megáldott támadót 2000-ben igazolta le az Inter, majd következett a Verona és a Parma. Utóbbiban lőtt 19 gólja angliai szerződést ért, 2003-ban 22,5 millió euróért a Chelsea-hez került, első három meccsén négy gólt is szerzett, később azonban a lendület alábbhagyott, majd José Mourinhóval is összetűzésbe keveredett. 2004 szeptemberében kábítószer-fogyasztás miatt 1 évre eltiltották. A büntetés végül 2005 májusában ért véget. A Juventus érintésével 2006-ban a Fiorentinához került, ahol öt évet húzott le, a violák vezére volt, ám 2010. január 29-én ismét fennakadt a doppingvizsgálaton - újra kokaint találtak a szervezetében - majd  2011. januárjában a Fiorentina szerződést bontott vele nem megfelelő magatartása miatt. Mutu megfordult a Cesenában majd az Ajaccióban, jelenleg a Petrotul Ploesti játékosa. A válogatottból 2013-ban tették ki végleg, miután puccsot kísérelt meg Viktor Piturka szövetségi kapitány ellen, de korábban is érték szankciók fegyelmi vétségek miatt. Mutu a modern futballista tipikus negatív példája lett, a bulik, a csillogás és a fényűző életmód fontosabb volt számára, mint a játék, így karrierje sem úgy alakult, ahogy alakulhatott volna.

Balotelli mára már legendássá vált gólöröme

A probléma - Mario Balotelli

A ghánai felmenőkkel bíró fiatal Balotelliben sokan az olasz futball megmentőjét látták, a remek felépítésű támadó már tizenévesen világhírnévnek örvendhetett. 17 évesen igazolta le az Internazionale, amellyel három bajnoki címet, olasz kupát és Bajnokok Ligáját is nyert. A milánói fekete-kékek színeiben 59 bajnokin 20 gólt szerzett, ám sorozatos fegyelmezetlenségeivel a szurkolók első számú célpontjává vált. Az első balhék 2010-ben történtek, ez év júniusában Balo és haverjai légpisztolyokkal támadtak rá egy újonnan nyitó pizzériázóra, majd pár héttel később lencsevégre kapták két ismert maffiózó társaságában. 2010-ben már hírhedt figuraként csatlakozott a Manchester City-hez, ahol újra Robert Mancini kezei alatt dolgozhatott. Az olasz tréner bízott Balotelliben, annak ellenére, hogy a játékos nem volt oda érte. Manchesterben egy autóbalesettel indított, amiért 5000 fontos büntetést szabtak ki rá. Mikor megkérdezték miért csinálta, csak annyit válaszolt, hogy "mert gazdag vagyok".

Balotelli szerint így nézne ki az olasz csapat ideális felállásaAz angol bulvársajtó természetesen kajálta Balotelli sztorijait, és a támadóról egyre-másra kerültek elő a szaftos történetek, így az is, hogy Olaszországban "csak úgy"  meglátogatott egy női börtönt valamint, hogy az ifistákat darts-nyilakkal dobálta az edzéseken. Balotelli nem tagadta ezeket, elismerte, hogy néha vannak furcsa dolgai, de megváltozni nem volt hajlandó. 2011-ben a City az Egyesült Államokban turnézott, a LA Galaxy elleni meccsen talán a valaha volt legflegmább megoldást választotta a kapu előtt. Ekkor futott zátonyra viszonya Mancinivel is. 2011 szeptemberében a sajtó azzal fotóval volt tele, amin Balotelli éppen az Ipadját nyomogatja a kispadon, egy Olaszország -Feröer-szigetek selejtezőmeccsen. 2011 októberében leégett a háza, a Manchester United ellen szerzett gólja után pedig a "Why always me" felirattal üzent a világnak. A City-nél képtelenek voltak kordában tartani a csatárt, aki habzsolta az életet és tojt mindenre és mindenkire. Harmadik manchesteri évében már alig jutott szóhoz, így 2013-ban gyerekkori kedvenc csapatához, a Milanhoz igazolt.

A még mindig csak 23 éves Balotelli annyi címet nyert már hétéves pályafutása alatt, mint más 20 év alatt se, ám ezzel együtt lényegesen előrébb tartana, ha profi sportolóhoz méltóan viselkedne. Super Mario azonban nem fékez, most éppen Olaszország első számú közellensége lett, miután az olaszok korai vb-búcsúját Cesare Prandelli és Danielle De Rossi is az ő nyakába varrta.Balotellit ez sem hatotta meg, közösségi oldalán lazán kiosztotta a vádaskodókat. A támadóról fiatal kora miatt nem vennék le a keresztvizet, de ha így folytatja, aligha lesz belőle Messi-szintű világklasszis.

Törőcsik világklasszisnak számított, mégsem lett világsztár

És a magyarok

Természetesen kis hazánkban is akadnak hasonló történetek szép számmal. A történelmi sajátosságok miatt Magyarországnak tucatjával voltak olyan futballistái, akik a külső körülmények áldozataivá váltak, sokszor a politika befolyásolt egy-egy ígéretes karriert, a nyomás vagy az ebből fakadó frusztráció pedig jó pár esetben szomorú végkifejlethez vezetett.

Akik még látták élőben futballozni, egyértelműen állítják, hogy Törőcsik András a '80-as évek egyik legjobb futballistája volt. Az újpestiek "Törőjének" pályafutását két nagy törés hátráltatta, az 1978-as argentínai világbajnokságon történt kiállítása, valamint az 1979-es súlyos autóbalesete, amely miatt nem tudott eleget tenni a világválogatotti meghívásnak. Többször került fel a France Football Aranylabda-szavazásának listájára is. Törőcsik mindezt úgy érte el, hogy nem vetette meg az életet- Alkohol iránti szeretete nyílt titok volt a játékostársak körében, egy róla megjelent könyvben maga "Törő" mesélte el egyik barátja intelmét. "Minden egyes pohár sör, amit megiszol, 1000 dollárt vesz ki a zsebedből".  Törőcsik háromszoros magyar bajnok és élő legenda lett, de karrierjében lényegesen több lehetett volna.

A '90-es évek egyik legjobb magyar középpályása volt Váczi Zoltán. Ismert volt ragyogó technikai tudásáról, szabadrúgásgóljairól, valamint bohém életviteléről. Legnagyobb sikereit a Békéscsabával és a Vasassal érte el. A "Pecás" - ahogy Békéscsabán hívták - soha nem tagadta meg saját magát. Nem vetette meg az alkoholt, elmondása szerint már fiatalkorában rászokott és bár mindig rosszul volt tőle, az italozást továbbra is folytatta, egészen addig, amíg Békéscsabáról a Vasasba nem került. Addig gyakran ment másnaposan, sőt, részegen meccset játszani, amit többször éreztek is rajta. Ez akkoriban nem okozott gondot, hiszen a lila-fehér csapatnál elmondása alapján remek volt a csapatszellem, és ehhez hozzátartozott az italozás is. Az akkori edzője, Pásztor József ezt nem is kérte számon rajta, hiszen teljesítménye mindvégig nagyon jó volt. Egy emlékezetes, 1995-ben lejátszott mérkőzésen, mikor is a Békéscsaba 5:2-re ütötte ki a Ferencvárost, Váczi a mérkőzést megelőző napon másfél üveg viszkit ivott meg, egész éjjel horgászott, majd nagy unszolásra beállt játszani és 3 gólpasszt adott.

A dohányzást soha nem hagyta abba, rendszeresen 2-3 csomaggal szívott el naponta. Egy városi legenda szerint a Vasas edzésein mindig volt egy égő cigaretta a reklámtáblákon, Váczi pedig két kapura rúgás közben ki-kiszaladt slukkolni egyet. Az irányító egy interjúban azt mondta, ha nem magyarnak születik, a Barcelonáig vitte volna és állítása szerint az alkoholfogyasztás együtt jár az élsporttal.