Átigazolás

Bajban a PSG, a pénzügyi fair play miatt lemondhat Di Maríáról

A pénzügyi fair play miatt a Paris Saint-Germain egyelőre kölcsönbe szeretné megszerezni Ángel Di Maríát a Real Madridtól.

Di María párizsi jövője veszélybe került - Fotó: AFP

Az már szinte biztos, hogy az argentin középpályás elhagyja nyáron a Real Madridot, az azonban még kérdéses, hogy hova megy. A PSG vezet(ett) az érte folyó versenyben, de az UEFA szabályozása keresztbe tehet a párizsiaknak. Az Európai Labdarúgó Szövetség májusban 60 millió euróra megbüntette a klubot a pénzügyi fair play megsértése miatt, ebből 40 millió felfüggesztettek. A pénzügyi fair play-t illetően most ért véget az átmeneti időszak, a szabályok a 2014-2015-ös szezontól lépnek életbe. Azaz a klubok nem költhetnek többet, mint amennyi bevételük keletkezik. Márpedig a a PSG csak David Luizért 50 millió eurót fizetett a Chelsea-nek, de még senkit sem adott el, pontosabban az eddigi távozók (Alex, Jérémy Ménez) után nem könyvelhetett el bevételt.

Az AS szerint a PSG 2015 nyarán fizetné ki a Real Madridnak a 60 millió eurós vételárat, addig kölcsönben foglalkoztatná a középpályást, de a királyi gárda visszautasította ezt a javaslatot. Nem véletlenül, a Real az argentinért befolyó pénzből vásárolná meg James Rodríguezt a Monacótól.

Meglehet, a párizsiak szorult helyzete miatt a Juventus vagy a Manchester United lesz a befutó. A Real állítólag felajánlotta világbajnoki ezüstérmes játékost a Manchester Unitednek, noha a Juventus is szeretné szerződtetni, ám a Real szívesebben üzletelne az angolokkal. A PSG is boltolhat a Vörös Ördögökkel, Edinson Cavani nem érzi jól magát a francia fővárosban, a Premier League-ben szeretné kipróbálni magát.

Di María még szabadságát tölti, illetve sérülése után rehabilitációját végzi, izomszakadást szenvedett a jobb combjában a Belgium elleni vb-negyeddöntőben, az elődöntőt és a Németország elleni vesztes finálét ki kellett hagynia.

A Real jelenleg az Egyesült Államokban edzőtáborozik, vasárnap az Interrel csap össze egy felkészülési tornán.

[1696384] 2014-07-27 00:00:00 Real Madrid - Interx;