Európa Liga

Nyert Svédországban, de kiesett a Győr

Emberhátrányban is megszerezte a vezetést, majd megtartotta az előnyt a Győr a Göteborg ellen. A háromgólos hátrányt azonban nem sikerült ledolgozni.

Rudolfot kiállították, de a Győr így is nyert Svédországban

Háromgólos hátrányt kellett volna ledolgoznia a Győri ETO-nak ahhoz, hogy kiharcolja a hosszabbítást, és esélye legyen továbbjutni a svéd Göteborg ellen az Európa Liga második selejtezőkörének visszavágóján. A lehetetlennek tűnő küldetés sajnos nem jött össze, ám a győzelmet ennek ellenére elismerésre méltó módon sikerült megszerezni.

A mérkőzés első félideje kiegyenlített játékot hozott, de mindössze helyzetekig jutottak a csapatok. A második játékrészben aztán úgy tűnt, elveszett minden remény, a 66. percben ugyanis Rudolf Gergely megkapta második sárgáját, és kiállították. Érdekes módon az emberhátrány két perc múlva győri gólt hozott, Andric talált be (0-1).

A vezetés azt jelentette, hogy szűk huszonöt perc alatt kellett volna két további gólt ledolgozni. Ez azonban emberhátrányban nem igazán jöhetett, és nem is jött össze. Az előnyt mindenesetre sikerült megtartani, így ha nem is lett nyílt a továbbjutás kérdése, a győzelemért mindenképp elismerés illeti Horváth Ferenc együttesét. Összesítésben 3-1-es összesítéssel a Göteborg jutott tovább az Európa Liga harmadik selejtezőkörébe.

[1731310] 2014-07-24 19:00:00 IFK Gothenburg - Győrx;
  • Pro
    Tomihmv
    2014. július 23., Szerda 18:01

    Europa Liga | Shakhter Karagandy-Klaipedos Atlantas

    2014. július 24., Csütörtök 14:30
    • Ország:Nemzetközi
    • Fogadás típusa:Asian Handicap
    • Tipp:Shakhter Karagandy -1.5
    • Időszak:Teljes játékidős fogadás
    • Odds:1.68
    • Eddig éri meg:1.6
    • Tét:5
    • INDOKLÁS:

      A kazah-litván meccs első felvonása gólnélküli döntetlennel ért véget Litvániában, azonban úgy vélem, hogy ezúttal a Sahktyor kiüti ellenfelét csütörtökön.

      Ugye a találkozó előtt most az Atlantasnak kell több ezer km-et utaznia, neki kell az időeltolódással megküzdenie, arról nem is beszélve, hogy a kazahok műfüvön játsszák a hazai mérkőzéseiket. A Karagandy nevét igazán tavaly ismerte meg a világ, amikor a Celtic ellen a BL-rájátszásában 2-0-ra nyert hazai pályán, végül 3-0-ra kikapott Glasgowban így az Európa Liga csoportkörébe jutott be, ahol végül is nem vallott szégyent.

      Mindkét együttes a saját bajnoksága közepén jár, vagyis itt sem tud fogást találni az Atlantas a Karagandyn, egyébként is az utolsó 9 hazai meccsét megnyerte a Shakhtyor. Ezzel szemben pedig az Atlantas a legutóbbi négy idegenbeli meccsét elveszítette, többek között a luxemburgi Differdange otthonában is kapitulált...

      Az odavágón a Shakhtyor minden tekintetben a litván ellenfele fölé nőtt, csak a helyzeteket nem sikerült gólra váltania, de hazai pályán javíthatnak, ahol amúgy is nagyon megy a csapatnak. Például az előző EL-fordulóban a kazahok az azeri Shirakot még úgy is elintézték, hogy már idegenben eldöntötték a párharcot, majd hazai pályán 4-0-ra nyertek...

      Most is komoly tétje lesz a visszavágónak, és valami hasonló forgatókönyvet várok, mint két hete, még ha a különbség nem is lesz akkora, de úgy vélem, hogy a Karagandy minden nehézség nélkül, legalább két góllal legyőzi az Atlantast és továbbjut az Európa Liga következő körébe.

    • Eredmény:

      3 - 0( 0 - 0)

    • kimenetel
      Nyereség
    • 3.40