Vízilabda Eb

Benedek Tibor csapata a szerbekkel csap össze az aranyéremért

  • MTI

A magyar és a szerb férfi válogatott küzd meg az aranyéremért a budapesti vízilabda Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján, mivel a péntek esti másik elődöntőben a déli szomszéd csapata legyőzte Montenegró legjobbjait.

A szerb Dusko Pijetlovics (b) és a montenegrói Predrag Jokic. MTI Fotó: Kovács Tamás

A délszláv csata a montenegróiak vezetésével indult, majd nagyszerű játékkal négy góllal (5-1) elhúztak az Európa-bajnoki címvédővel szemben. A szerbek lassan éledezni kezdtek, és a szokatlanul sok találatot hozó első negyed végére 5-3-ra szépítettek. Érdemben azonban a második nyolc percben sem változott a meccs képe: összeszedettebbek voltak a montenegróiak, és a nagyszünetig 7-4-es vezetést hoztak össze. Aztán 8-4-et követően elkezdtek az idővel játszani, passzívabbá váltak, a szerbek pedig feljöttek 8-7-re. Akár ki is egyenlíthettek volna, ehelyett a harmadik negyed csattanójaként egy távoli csavargóllal 9-7-re módosult az eredmény. A befejező negyedben viszont 9-9-nél a szerbek utolérték riválisukat, sőt a vezetést is átvették (10-9), s már nem engedték át.

Így az Eb-aranyért vasárnap 20.30-tól a szerbek játszanak a magyarokkal, a bronzéremért pedig 18.30-tól a montenegróiak az olaszokkal. A magyar csapat 8-7-re legyőzte Olaszországot az első elődöntőben. A csoportkörben már találkoztak a mieink a szerbekkel, akkor remek játékkal 8-6-ra nyertünk.

Eredmény, elődöntő:
Szerbia-Montenegró 10-9 (3-5, 1-2, 3-2, 3-0)
Korábban:
Elődöntő:
Magyarország-Olaszország 8-7 (3-1, 2-3, 1-1, 2-2)
 
A 7-10. helyért:
Spanyolország-Németország 16-8 (5-3, 4-1, 3-2, 4-2)
Románia-Franciaország 15-8 (3-3, 3-1, 6-1, 3-3)
A 11. helyért:
Oroszország-Grúzia 9-8 (2-2, 2-2, 2-1, 3-3)