Európa Liga

Katasztofális védekezése miatt került kétgólos hátrányba a Debrecen

Nagyon gyenge támadó- és védőjáték okozta a Debrecen vesztét Bernben. A párharc ugyan nem dőlt még el, de a Lokinak hatalmas bravúrra és sokkal jobb teljesítményre lesz szüksége a Nagyerdei Stadionban jövő héten.

A már megszokottnak mondható 4-4-2-es felállással kezdett Kondás Elemér együttese Bernben, a Young Boys ellen. Kisebb meglepetést egyedül az okozott, hogy az előzetesen tippelt felálláshoz képest Kulcsár Tamás csak a padon kezdett és ezúttal L'Imam Seydi volt Ibrahima Sidibe csatártársa.

Óvatos játékkal kezdtél a csapatok a mérkőzést, nemigen tudtak a játékosok az ellenfél védelme mögé kerülni. A svájciak a széleken próbálkoztak többet, míg a magyarok Seydi harcosságára építettek. A 26. percben aztán a sokadik jobboldalon vezetett támadásnál Steffen beadását Nuzzolo bólinttota közelről a kapuba (1-0). A folytatásban is a debreceniek baloldalán járt a labda, de egyenlíteni a mieinknek sikerült. A 39. percben Varga József nagyon szépen cselezte be magát középre, Seydinek szánt labdájába Lecjaks csak úgy tudott beleérni, hogy az Sidibe elé került, aki Mvogo kapus lábai között a hálóba passzolt (1-1).

Amikor még volt okunk bizakodni. - Fotó: mti

A szünet után is inkább a magyar csapat térfelén pattogott labda, de 35-40 méterre rendre egy rossz svájci passz következett, ami igencsak borzolta az amúgy nem túl népes hazai közönség idegeit. A 67. percben aztán nagyon sokadik debreceni hiba svájci gólt eredményezett. Costanzo szöglete átszállt mindenki, Steffen pedig a kapuba stukkolt (2-1). Az ismételten megszerzett vezetés után is maradt támadásban a Young Boys, a 87. percben aztán jött az újabb pofon. Megint szöglet, megint védekezési gondok, ezúttal Frey büntetett (3-1).

Az első félidőben hiába a számtalan svájci támadás és a többször megbontott védelem, a Loki egy szerencsés gólnak köszönhetően döntetlennel vonulhatott a szünetre. A fordulást követően akkor kapta a gólt a DVSC, amikor a legkevésbé volt kreatív a hazaiak játéka. A lefújás előtt aztán ismét egy hatalmas védekezési hibát használtak ki a hazaiak. Máté Péter ki tudja, mivel foglalkozott a harmadik gól közben, de ilyen katasztrofális védőmunkával nem is lehetett kérdés, hogy megérdemelten nyert a Young Boys.

Az elméleti esélye még megvan a magyar bajnoknak, de mind védekezésben, mind támadásban ennél sokkal több kell.

A mérkőzésre Tomihmv tippmesterünk adta le a tippjét a Protipp rendszerében, akinek simán be is jött a Young Boys-győzelem, így akik vele tartottak, 1.91-szeres pénzzel gazdagodtak.

Európa Liga-selejtező
4. forduló, első mérkőzés
INFO Young Boys (svájci)-Debreceni VSC 3-1 (1-1)
Bern, 2000 néző, v.: Hagen (norvég)
gólszerzők: Nuzzolo (26.), Steffen (67.), Frey (87.), illetve Sidibe (39.)
sárga lap: Bertone (70.), illetve Korhut (61.), Zsidai (66.)
 
Young Boys: Mvogo - Hadergjonaj, von Bergen, Rochat, Lecjaks - Bertone, Costanzo (Kubo, 77.), Sanogo - Steffen (Nikci, 86.), Frey (Afum, 90.), Nuzzolo
Debreceni VSC: Poleksic - Jovanovic, Máté P., Mészáros N., Korhut - Szakály P., Zsidai, Varga J., Bódi - Seydi (Kulcsár, 74.), Sidibe
[1801475] 2014-08-21 20:00:00 Young Boys - Debrecenx;
Percről percre: 2014-08-21 Young Boys-Debrecen Európa Ligax
  • Pro
    Tomihmv
    2014. augusztus 18., Hétfő 18:26

    Europa Liga | Young Boys-Debrecen

    2014. augusztus 21., Csütörtök 19:30
    • Ország:Nemzetközi
    • Fogadás típusa:3Way
    • Tipp:Young Boys wins
    • Időszak:Teljes játékidős fogadás
    • Odds:1.91
    • Eddig éri meg:1.7
    • Tét:7
    • INDOKLÁS:

      Általában nem jó ómen, ha magyar csapatok ellen fogadok, de ezt a mérkőzést egyszerűen nem lehet kihagyni. A svájci klubfutball utcahosszal a magyar előtt jár, s hiába nem ment a szezon eddigi részében a Young Boysnak, a Darazsak az utóbbi hetekben belejöttek, hiszen a ciprusi Ermiszt oda-vissza megverték az EL-ben, a Grasshoppers együttesét 4-0-ra győzték le, majd a Vaduz otthonában is 2-0-ra nyertek a svájci bajnokságban. Uli Forte együttese műfüves pályával rendelkezik, és ez már 2008-ban sem ízlett a Lokinak, hiszen a svájciak 4-1-re nyertek otthon az UEFA-kupában 2008-ban, továbbá a Cliftonville-nél is teljesen össze-vissza játszott a Loki a mesterséges borításon. A svájciaknál több meghatározó játékos is sérüléssel bajlódott a szezon elején, ám ők mostanra felépültek, és hatalmas segítségére vannak a csapatnak, amit az eredmények is mutatnak. Ezzel szemben a debreceniek öltözője egy kórházhoz hasonlít mostanság. Tisza Tibor Achilles-ín gyulladást szenvedett az Újpest ellen, René Mihelic combizomszakadást szenvedett, így ők ketten biztosan kihagyják a találkozót. Mészáros Norbert hétfőn kezdte az edzéseket, nagy az esélye, hogy ő sem tud játszani. Nenad Novakovics Boriszovban sérült meg játéka erősen kérdéses, és akkor Szakály Péterről és Kulcsár Tamásról nem is beszéltem. Ha mégis tudnának játszani, enyhén szólva sem lennének 100 százalékosak, és csak ártanának a csapatnak. Ezen kívül a Loki formája sem mehetek el szó nélkül, hiszen hiába játszik a bajnokságban vegyes felállással a piros-fehér együttes, sorra kapja a pofonokat házon kívül, de a BL-ben sem volt túl acélos házon kívül.

      A Young Boys véleményem szerint minden téren a Debrecen fölé nő, és szerintem magabiztosan megnyeri az odavágót.

    • Eredmény:

      3 - 1( 1 - 1)

    • kimenetel
      Nyereség
    • 6.37