NB I szubjektív

Hamis gulyás és kőleves

  • Göbölyös János
Címkék:

Folytatódott az OTP Bank Liga 2014-15-ös idénye. Összeállításunkban a 6. forduló mérkőzéseire tekintünk vissza, statisztikákkal, nyilatkozatokkal, értékelésekkel.

Radó Andrásért többen ringbe szálltak, volt, aki a végsőkig kitartott, volt, akit már az elején kiütött az ára

Elmúlt éjfél - harangoztak. Lezárult a június 11-én kezdődött átigazolási időszak, mától már csak szabadon igazolható labdarúgót lehet szerződtetni. A szövetség illetékes osztálya ügyeletet tartott, így ha valaki az utolsó pillanatra hagyta a nagy üzletet, csak az órát kellett lesnie, hogy idejében elküldje, leadja a transzfer dokumentumait. Izgalmas program volt ez az ősz első napján. Jobban megviselte az embert, mint egy-egy meccs. Nálunk, mert máshol azért nem ennyire kiélezett a helyzet. Bár ott is maradt néhány bombasztikus vagy annak vélt üzlet a véghajrára, a bajnoki rajt előtt, legrosszabb esetben az első-második fordulóra azért összeállt a kép. A mi ligánk öt hete elkezdődött, írhatnám, hogy dübörög, mint a gazdaság, de inkább maradnék a száraz tényeknél. Az őszi szezon bő egyharmadát letudtuk, a teljes idény egyötödén már túl vagyunk, mégis azok a klubok vannak kisebbségben, ahol idejében kialakult a keret, ahol hétről-hétre, napról-napra, óráról-órára nem azon gondolkodtak, hogy erre, vagy arra a posztra ki(ke)t kellene még igazolni, megéri-e a pénzét a középpályás, esetleg barter keretében érdemes-e belemenni egy csatárcserébe.

Sok máshoz hasonlóan, ebben is késében vagyunk. Olyan ez, mint amikor valaki gulyást akar főzni, már rotyog a lé, de még nincs meg minden hozzávaló. Nem mindegy persze, hogy a hús, a hagyma, a krumpli, a pirospaprika hiányzik, vagy csak a só, esetleg az Erős Pista fogyott el, utóbbiak ugyanis később pótolhatók. A mi levesünkben van hús, még ha kissé rágós is, a hagyma sokszor csípi a szemünket, a krumpli olykor szétfő, a pirospaprika meg nem mindig piros. A végén azért valahogy csak összeérnek az ízek, elkészül a gulyás, de valamiért mindig hamisnak érezzük. Ma, szeptember másodikán már lehet tálalni, fogyasztani, hogy aztán milyen érzésekkel állunk majd fel az asztaltól, jóllakottan, korgó gyomorral, netán fintorogva, az majd három hónap múlva kiderül. Aki elrontotta a főztjét, kihagyott belőle valamit, télen mehet megint a piacra.

A Videoton már-már ízorgiába hajló menüt állított össze, klubtörténelmi rekordot jelentő idénykezdetet produkálva úgy veri az ellenfeleit, mint az igazi magyar gulyás az orosz káposztalevest. Nemanja Nikolics úgy tart hét gólnál, hogy két 11-est kihagyott, de ez is bőven belefér. A hibátlan teljesítmény ellenére Fehérváron az ínyencekre is gondoltak, bizonyíték erre, hogy a minap elhappolták a Paks válogatott jobbhátvédjét, Heffler Tibort, aki az ötödik fordulóig csapata meghatározó játékosa volt, a hatodikban már nem lépett pályára - sem itt, sem ott. A tolnaiak megkapták cserébe Haraszti Zsoltot (hogy pénz is járt-e vele együtt, azt csak sejteni lehet), akinek szűk félóra már jutott a Haladás ellen. Apropó, Haladás...A nyár minden bizonnyal legfrekventáltabb üzlete Radó András eladása - lett volna (bár, ki tudja, mire ébredünk...). A szombathelyi futballistáért itthon többen ringbe szálltak, a Fradi és a Videoton a végsőkig tartotta magát, a többiek már akkor padlót fogtak, amikor meghallották az árát. Hogy a 20 éves utánpótlás-válogatott csatár eközben nem lépett pályára (állítólag sérült...), az senkit nem érdekelt, ha valakik, mi magyarok aztán megengedhetjük magunknak, hogy ilyen kvalitású labdarúgót ne játszassunk. Az Újpestnek csatár(ok) kellett(ek), az ugyanis nonszensz, hogy a lilák hat mérkőzésen mindössze négy gólt szereztek. Az izraeli Dudu az utolsó pillanatban a Mariborhoz írt alá, a nigériai Ojo megvan, az éjfél előtti órákban pedig a Sionban légióskodó brazil Léo Itaperuna szerződtetésén dolgoztak a Megyeri úton. De felsorolhatnám szinte az összes élvonalbeli klubot, hol, kit próbáltak még szeptember elsején bekeríteni, vagy éppen túladni rajta jó pénzért. A kispesti Vécsei Bálint például Olaszország felé kacsingat(ott), a Puskás Akadémia a horvát Marin Ljubicicet szerződtette, az MTK megvált Frank Richárdtól, a Nyíregyháza Spitzmüller István és Szécsi Márk után Nagy Zoltánt is megszerezte Debrecenből, A Paks Horváth Gábor és Lázok János személyében újabb válogatott játékosokról mondott le, a diósgyőri Nikházi Márk egy évig a Dunaújvárost erősíti, végül, de nem utolsó sorban a Fradinak is lehet(ett volna) nagy dobása, egy három millió euró piaci értékű, a spanyol élvonalat és a Premier League-t is megjárt szélső leigazolásával. Nehéz éjszaka volt, még szerencse, hogy a Del Piero-ügy nem nyomasztott már minket, bár vele kapcsolatban van azért egy jó hírem. Egészen pontosan a tuttomercatoweb.com állítja, hogy mivel Alex csak négy hónapra szóló szerződést kötött az indiai Delhi Dynamos együttesével, a Honvéd a télen ismét elkezdhet udvarolni az akkor már a 41. életévében járó olasz exextraklasszisnak.

Akkor majd lesz miért izgulnunk megint, kinek, mekkora lesz az étvágya (és a pénztárcája), addig meg kanalazzuk gulyás helyett a kőlevest. Fogjuk magunkat diétára, azzal főzzünk, amink van, és akkor az sem okoz majd senkinek gyomorgörcsöt, ha a következő MTK-Ferencváros örökrangadóra megint csak felkerekítve ezren lesznek kíváncsiak...  

OTP BANK LIGA 2014-2015
A 6. forduló eredményei
TIPP   SZOMBATHELYI HALADÁS-MVM PAKS 1-3 (1-1)
Szombathely, 2250 néző. Vezette: Solymosi Péter (Takács Gábor, Aradi József)
Haladás: Rózsa – Schimmer, Dvorschák, Devecseri, Katona M. – Iszlai (Varga G., 69.), Nagy O., Szakály A. (Jancsó, 69.), Halmosi - Zamostny (Németh M., 46.), Gaál B. Vezetőedző: Artner Tamás. Cserepad: Mursits, Angyal, Jancsó, Varga G., Jagodics, Városi, Németh M.
Paks: Molnár P. - Fiola, Kovács G., Gévay, Báló - Bartha (Kiss T., 87.), Könyves (Hahn, 85.), Bertus, Kecskés, Tamási - Simon A. (Haraszti , 65.). Vezetőedző: Csertői Aurél. Cserepad: Csernyánszki, Kesztyűs, Hahn, Haraszti, Szekszárdi, Kiss T. 
Gólszerző: Gaál B. (42.), ill. Fiola (30.), Könyves (51., 77.)
Sárga lap: Devecseri (15.), Szakály A. (40.), Katona M. (58.), ill. Tamási (33.)
 
TIPP   ÚJPEST FC-BUDAPEST HONVÉD FC 0-0
Szusza Ferenc Stadion, 3437 néző. Vezette: Andó-Szabó Sándor (Albert István, Szpisják Zsolt)
Újpest: Balajcza – Vadász, Litauszki, Heris, Forró (Rodrigo, 52.) – Simon K., Nagy G., Balogh B., Vasziljevics (Mboma, 85.), Sztaniszavljevics (Dani Ponce, 63.) - Suljic. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics. Cserepad: Dmitrovics, Rodrigo, Nego, Dani Ponce, Koszovics, Mboma, Ahmeti.
Honvéd: Kemenes – Ikenne-King (Baráth, 78.), Ignjatovics, Alcibiade, Marku - Vidovics (Holender, 56.), Nagy G., Portilla (Hidi , 71.), Vécsei - Prosser, Youla. Vezetőedző: Pietro Vierchowod. Cserepad: Horváth A., Baráth, Fejes J., Mancini, Hidi, Holender, Traoré.
Sárga lap: Heris (45.), ill. Hidi (86.)
 
TIPP   PÉCSI MFC-MATIAS-KECSKEMÉTI TE-PHOENIX MECANO 1-2 (0-1)
Pécs, 1050 néző. Vezette: Fábián Mihály (dr. Varga Zsolt, Márkus Tamás)
PMFC: Gőcze – Nagy J. (Wittrédi , 66.), Balogh B., Romics, Mohl - Horváth A., Márkvárt (Rácz F., 62.), Szatmári L., Kővári, Heffler N. - Frőhlich. Vezetőedző: Véber György. Cserepad: Helesvay, Lantos, Causic, Uzoma, Rácz F., Wittrédi, Pölöskei P..  
KTE: Tujvel – Lovrics, Karan, Varga R., Fótyik – Kitl, Botka, Szavics (Patvaros, 61.), Vukaszovics, Bebeto (Novák, 70.)- Balázs Zs. (Gréczi , 80.). Vezetőedző: Bekő Balázs. Cserepad: Németh V., Farkas A., Pilipovics, Eninful, Patvaros, Novák, Gréczi.
Gólszerző: Pölöskei P. (86.), ill. Bebeto (14.), Balázs Zs. (48)
Sárga lap: Mohl (52.), Pölöskei P. (86.), ill. Vukaszovics (38.), Szavics (43.), Patvaros (67.), Botka (84.), Tujvel (86.), Fótyik  (89.)
 
TIPP   NYÍREGYHÁZA SPARTACUS-LOMBARD PÁPA 3-0 (2-0)
Nyíregyháza, 2097 néző. Vezette: Iványi Zoltán (Erős Gábor, Kelemen Attila)
Nyíregyháza: Balogh J. - Gengeliczki, Törtei, Fodor, Szokol - Pákolicz (Huszák , 84.), Abdouraman, Kosztics (Sándor I. , 52.), Koller K., Szécsi (Pekár , 70.) - Bajzát. Vezetőedző: Csábi József. Cserepad: Ovszijenko, Rubus, Pekár, Jánvári, Sándor I., Spitzmüller, Huszák.
Pápa: Szűcs L. – Tóth G. (Coroian, 24.), Jagodics, Nagy T., Frizoni – Zulevs (Benkő , 77.), Csilus T., Florean (Waltner, 46.), Csizmadia, Sluka -Popin. Vezetőedző: Mátyus János. Cserepad: Horváth T., Bogunovics, Coroian, Benkő, Böröczky, Király, Waltner.
Gólszerző: Abdouraman (9.), Bajzát (12.), Pekár (91.)
Sárga lap: Sándor I. (74.), Fodor (84.), Abdouraman (89.), ill. Zulevs (60.), Csilus T. (68.)
 
TIPP   VIDEOTON FC-PUSKÁS AKADÉMIA FC 3-0 (1-0) 
Székesfehérvár, 3085 néző. Vezette: Kassai Viktor (Kispál Róbert, Tóth II Vencel)
Videoton: Calatayud – Szolnoki, Vinícius, Juhász, Stopira – Oliveira (Álvarez, 69.), Sándor Gy., Kovács I. (Kleinheisler , 70.), Simon Á., Gyurcsó (Feczesin , 80.) - Nikolics N. Vezetőedző: Joan Carrillo. Cserepad: Horváth T., Fejes, Caneira, Feczesin, Álvarez, Trebotic, Kleinheisler. 
Puskás Akadémia: Danilovic - Szélesi, Kelic, Tamás, Spandler - Denkovics, Polonkai (Papp M. , 79.), Lencse, Tóth II B. (Lorentz, 28.), Harsányi (Gohér , 52.) - Tischler. Vezetőedző: Benczés Miklós. Cserepad: Hajduch, Vaszicsku, Papp M., Gohér, Lorentz, Szakály D., Tóth L. 
Gólszerző: Nikolics N. (69., 76.), Gyurcsó (26.)
Sárga lap: Harsányi (7.), Kelic (11.), Szélesi (84.)
Piros lap: Kelic (27., második sárga lap)
 
TIPP   MTK BUDAPEST-FERENCVÁROS 2-1 (1-1)   PROTIPP
Bozsik Stadion, 1000 néző. Vezette: Bognár Tamás (Berettyán Péter, Viszokai László)
MTK: Hegedüs L. – Nagy T., Kelemen, Vukmir, Hidvégi – Vass P. (Frank , 87.), Poór , Pölöskei Zs., Kanta J., Horváth Zs. (Thian, 92.) - Sergio. Vezetőedző: Garami József. Cserepad: Groppioni, Deutsch, Kálnoki Kis, Vass Á.., Thian, Hajdú Á., Frank. 
FTC: Dibusz - Dilaver, Pavlovic, Mateos, Bönig - Ugrai (Kukuruzovic, 46.), Gyömbér, Gera, Busai (Csukics, 46.) - Böde, Lauth (Nagy D. , 72.). Vezetőedző: Thomas Doll. Cserepad: Jova, Nalepa, Bosnjak, Batik, Csukics, Kukuruzovic, Nagy D.
Gólszerző: Poór (25.), Horváth Zs. (80.), ill. Lauth (29.)
Sárga lap: Mateos (23.), Dilaver (60.)
 
INFO   GYŐRI ETO FC- DUNAÚJVÁROS PASE 4-3 (1-1)   PROTIPP
ETO Park, 2525 néző: Vezette: Farkas Ádám (Bozó Zoltán, Szalai Dániel)
Győr: Kamenár –  Svec, Lipták, Lang, Völgyi – Windecker (Dudás , 78.), Strestík (Koltai, 57.), Pátkai - Varga R. (Mervó , 70.), Priskin, Rudolf. Vezetőedző: Horváth Ferenc. Cserepad: Pogacsics, Stieber, Kamber, Dudás, Koltai, Dinjar, Mervó. 
Dunaújváros: Milinte - Villám, Szekeres A., Gavrics, Csehi T. - Zsótér (Orosz , 58.), Józsi, Böőr, Muscat, Thiago (Pascua , 69.) - Perics. Vezetőedző: Dobos Barna. Cserepad: Nagy G., Jakab, Pascua, Petneházi, Orosz, Sárközi N., Sóron.
Gólszerző: Rudolf (28., 11-esből), Pátkai (53., 59., 68.), ill. Perics (17.), Böőr (46., 64., mindkettő 11-esből)
Sárga lap: Pátkai (57.), Völgyi (84.), Priskin (87.)
Piros lap: Muscat (26.)
 
INFO   DIÓSGYŐRI VTK-DEBRECENI VSC-TEVA 1-1 (0-1)  
Diósgyőr, 5562 néző: Vezette: Vad II István (Ring György, Georgiu Teodorosz)
DVTK: Antal - Okuka, William Alves, Kádár, Németh M. - Bori (Takács T. , 46.), Elek Á., Marjanovics, Egerszegi (Bognár I. 63.), Gosztonyi - Grumics (Griffiths, 63.). Vezetőedző: Tomiszlav Szivics. Cserepad: Rados, Debreceni, Nikházi, Bognár I., Takács T., Bacsa, Griffiths.
DVSC:  Novakovics - Jovanovics, Brkovics, Morozov, Korhut - Bódi (Máté P. , 85.), Varga J., Zsidai, Vadnai (Ludánszki B. , 93.) - Sidibe, Seydi (Kulcsár T., 68.). Vezetőedző: Kondás Elemér. Cserepad: Verpecz, Máté P., Lázár P., Ludánszki B., Ferenczi J., Balogh N., Kulcsár T.
Gólszerző: Griffiths (84.), ill. Seydi (31.)
Sárga lap: Grumics (59.), ill. Zsidai (28.), Morozov (59.)
Piros lap: Zsidai (77., második sárga lap)
OTP BANK LIGA 2014-2015
Mesteri mondatok

A szakmai értékelésekbe olykor becsúsznak meglepő, elgondolkodtató, megmosolyogtató kijelentések is, ezekből szemezgettünk.

Artner Tamás (Haladás): ,,Tavaly volt egy jó csapatunk és jó közönségünk, idén van egy csodálatos közönségünk...A csapatban vannak férfiak és vannak, akik nem férfiak"

Benczés Miklós (Puskás Akadémia): ,,Van negatívum bőven, de nem kellene ezekről beszélnem, mert kevés lenne a műsoridő.".

Véber György (Pécs): ,,Aki nézte a mérkőzést és konyít egy kicsit a futballhoz, az le tudja vonni a következtetést a látottakból. A szünetben a gyilkos ösztöneit próbáltam előhívni a csapatnak. Most illene a kertek alatt hazakullognom, mert elvesztettük a mérkőzést. Ma a játékosoknak nem volt élet-halál kérdés a győzelem, csak egy bizonyos szintig. Ismét kivégeztük magunkat és úgy érzem, páran nem érzik ennek a súlyát".

Garami József (MTK): ,,Majdnem lehoztam a később győztes gólt szerző Horváth dokit, de észrevettem, hogy Vass Patrik fáradt".

Thomas Doll (FTC): ,,Lehet rosszul futballozni, lehet labdákat veszíteni, de szív nélkül nem lehet játszani...Nagyon rossz érzés, amikor egy edzőnek a hozzáállás miatt kell negatív hangon megszólalnia...Pár játékos már úgy mozgott, mintha megnyertük volna a bajnokságot - őket most vissza kell hoznunk a földre".

Horváth Ferenc (Győri ETO): ,,Tudomásul kell venni, hogy a bírók magyar kislányokat nevelnek a futballistáinkból. Ha én veszem a fáradságot, hogy megnézek például egy angol bajnokit, hogy tanuljak belőle akkor talán a játékvezetők is megnézhetnék, hogy merre tart a világ...Én azt mondom, nem az a baj, ha valaki elesik, hanem ha nem tud felállni. Ez a meccs megmutatta, hogy ha nem is egyből pattantunk talpra, de kezdünk felállni". 

Dobos Barna (Dunaújváros): ,,Egyik kollégám mondta, hogy a 25. perc környékén kérjünk ivószünetet, hátha elmarad akkor a kiállítás. Jó mérkőzés volt, egy góllal többet rúgott a Győr, de nem akarok többet mondani, mert nem akarok senkit megsérteni". 

Kondás Elemér (DVSC): ,,Ilyen kiállítás után nem tudok mit mondani, ilyen a másik oldalon is volt, azt észre sem vették..."

Forrás: MTVA, Sport TV, csakfoci.hu, onlajnok.com, ujpestfc.hu, fradi.hu, eto.hu

164237
2014-09-12;212
2014-09-13;212
2014-09-14;212
OTP BANK LIGA 2014-2015
A góllövőlista állása
7 gólos: NIKOLICS NEMANJA (Videoton) 
5 gólos: Könyves Norbert (Paks), Pátkai Máté (Győr)
4 gólos: Böde Dániel (Ferencváros), Kanta József (MTK)
3 gólos: Bajzát Péter (Nyíregyháza), Horváth Zsolt (MTK), Juhász Roland (Videoton), Kovács István (Videoton), Rudolf Gergely (Győr)
2 gólos: Böőr Zoltán (Dunaújváros), Busai Attila (Ferencváros), Eppel Márton (Paks), Gosztonyi András (Diósgyőr), Miroslav Grumics (Diósgyőr), Gyurcsó Ádám (Videoton), Heffler Tibor (Paks), Lencse László (Puskás Akadémia), Pekár László (Nyíregyháza), Sasa Popin (Pápa), L'Imam Seydi (Debrecen), Simon Krisztián (Újpest), Asmir Suljic (Újpest), Souleymane Youla (Honvéd), Zsidai László (Debrecen)
1 gólos: Mohamadou Abdouraman (Nyíregyháza), Raffaele Alcibiade (Honvéd), Bacsa Patrik (Diósgyőr), Balázs Zsolt (Kecskemét), Bartha László (Paks), Mamadou Bebeto (Kecskemét), Csizmadia Csaba (Lombard), Feczesin Róbert (Videoton), Fiola Attila (Paks), Frank Richárd (MTK), Gaál Bálint (Haladás), Gera Zoltán (Ferencváros), Georges Griffiths (Diósgyőr), Halmosi Péter (Haladás), Heffler Norbert (Pécs), Holender Filip (Honvéd), Senad Husic (Diósgyőr), Kitl Miklós (Kecskemét), Kővári Róbert (Pécs), Kulcsár Tamás (Debrecen), Benjamin Lauth (Ferencváros), Márkvárt Dávid (Pécs), David Mateos (Ferencváros), Mohl Dávid (Pécs), Nagy Olivér (Haladás), Nagy Tamás (Pápa), Németh Milán (Diósgyőr), Novák Csanád (Kecskemét), Filipe Oliveira (Videoton), Orosz Márk (Dunaújváros), Darko Pavicsevics (Kecskemét), Milan Perics (Dunaújváros), Poór Patrik (MTK), Pölöskei Péter (Pécs), Priskin Tamás (Győr), Sándor György (Videoton), Marian Sluka (Lombard), Takács Tamás (Diósgyőr), Tóth II Balázs (Puskás Akadémia), Kandia Traoré (Honvéd), Ugrai Roland (Ferencváros), Marko Vukaszovics (Kecskemét), Wittrédi Dávid (Pécs)
Öngól: Fehér Zoltán (Haladás), Jagodics Márk (Haladás), Rafa Wolfe (MTK), Andrej Causic (Pécs)