Barcelona

Messi triplázott és nem megy sehova

Az FC Barcelona vezetőedzője szerint Lionel Messi remekül érzi magát a katalán klubnál, és szó nincs arról, hogy távozni akarna a bajnokságban jelenleg második helyen álló futballcsapattól.

Messit ünnepelték a társak / AFP

Luis Enrique a Sevilla elleni szombati bajnoki mérkőzés előtt tartott sajtótájékoztatóján cáfolta a közelmúltban felerősödött pletykákat, hogy a 27 éves, négyszeres aranylabdás argentin labdarúgó a klubváltás gondolatával foglalkozna. 

A találgatásokat nemrég maga a klasszis támadó indította el azzal, hogy korábbi kijelentését, amely szerint a Barcától fog nyugdíjba menni, kissé "fellazította", teljesen már nem zárva ki, hogy valamikor akár odébb is állhat.  

Egyes vélekedések szerint csupán arról lehet inkább szó, hogy Messi az esetleges hosszabbítás előtt még magasabb jövedelmet biztosító szerződést szeretne kötni.  

Luis Enrique a sajtókonferencián ugyanakkor azt nyilatkozta, nem tud róla, hogy Messi álláspontja jottányit is változott volna. "Én csakis azt hallottam tőle, hogy boldog, és büszke arra, hogy a Barcában futballozhat" - mondta a vezetőedző.


Lionel Messi a szombati rangadón tehát mesterhármast szerzett, ám még így is jócskán le van maradva Cristiano Ronaldótól, aki ezen a hétvégén is elemében volt és duplázni tudott, így már 20 bajnoki gólnál jár a szezonban. Ugyanakkor a szombati triplával az argentin a spanyol bajnokság történetének legeredményesebb játékosa lett, 253 gólt korábban soha senki nem tudott szerezni a ligában.

[1778150] 2014-11-22 20:00:00 Barcelona - Sevillax;
2014-11-21;87
2014-11-22;87
2014-11-23;87
165952
8812#00