Karrier

Újabb öt hónapra kidőlt a Barca védője

Lassan már decembert írunk, de a nyáron szerződtetett Thomas Vermaelen még mindig nem lépett pályára tétmeccsen a Barcelona színeiben, a legfrissebb hírek szerint erre legalább újabb öt hónapot várni kell.

Vermaelen bemutatkozására további hónapokat kell várni

Könnyen lehet, hogy Thomas Vermaelen lesz a Barcelona történetének legrosszabb igazolása. A nyáron az Arsenaltól 15 millió fontért szerződtetett belga védő már eleve sérülten érkezett meg a katalán fővárosba, ám akkor még nem lehetett sejteni, hogy lassan két éve tartó kálváriája tovább folytatódik.

Vermaelen hivatalos tétmeccsen még nem tudott pályára lépni a Barcelonában, de a katalán Sport szerint az is lehet, hogy ebben a szezonban erre már nem is fog sor kerülni.

A lap közlése szerint a belga védőt a hétvégén Finnországban műthetik meg, ami után további öt hónap lábadozás vár majd a játékosra. Vermaelen azért döntött az operáció mellett, mert végleges megoldást szeretne találni rakoncátlankodó térdére.

Vermaelen képességeit tekintve a világ egyik legjobb hátvédje lehetne, ám folytonos sérülése miatt nem tudja befutni azt a karriert, amit szeretne. Az Arsenalnál a csapatkapitányi tisztségig vitte, ám a tavalyi szezonban már rengeteget hiányzott a sérülések miatt, így Wenger könnyű szívvel passzolta őt tovább a Barcelonához.


A gránátvörös-kékekre a hétvégén rangadó vár, hiszen a spanyol bajnokság 13. fordulójában a Mestallában lépnek pályára a Valencia ellen. A Denevérek remekül szerepelnek az idén, hazai pályán például már legyőzték a címvédő Atlético Madridot is. A bukik ennek ellenére a vendégeket favorizálják, Messiék vasárnapi győzelmére 1,55-ös szorzót kapunk a   -n.

[1778159] 2014-11-30 21:00:00 Valencia - Barcelonax;
[1778159] 2014-11-30 21:00:00 Valencia - Barcelonax;
165952