Átigazolás

Samuel Eto'o visszatért Olaszországba

Samuel Eto'o visszatért az olasz Serie A-ba, az Inter egykori csatára a Sampdoria játékosa lett.

Kedden hivatalossá vált, amit már szombat óta sejteni lehetett, vagyis a kameruni támadó az Evertontól eligazolt a Sampdoriához. A BL-győztes csatár tavaly előtt nyáron kötött egyéves szerződést a Chelsea-vel, ahol szerződése lejárta után nem marasztalták, így elkerült az Evertonhoz. A liverpooliaknál azonban szintén nem tudott meghatározó ember lenni, 20 meccset 4 gólra futotta az erejéből, így Roberto Martínez nem gördített akadályt a távozása elé."Szeretnénk megköszönni Samuelnek az erőfeszítéseit, jelenléte és tapasztalata az összes fiatal játékosunk számára nagy élmény volt. Igazán emlékezetes teljesítményt nyújtott az európai kupasorozatban. Minden evertonos nevében kívánom neki a legjobbakat" - hangzottak el Martínez búcsúszavai.

A 33 éves kameruni számára nem lesz ismeretlen az olasz élvonal légköre, hiszen 2009 és 2011 között az Inter csapatát erősítette és sikert sikerre halmozott a gárdával. Milánóból aztán az Anzsi Mahacskalához került, ahol egy ideig Dzsudzsák Balázs is a csapattársa volt.

Eto'o újdonsült együttese kifejezetten jól áll a bajnokságban, hiszen 20 forduló után ötödik helyen tanyázik a Sampdoria, de csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a negyedik Lazio mögé. Az élcsapatokhoz képest a genovaiak meglehetősen kevés gólt szereznek, a brazil Éder hat góljával házi gólkirály tud lenni, így elférne a jó gólvágó Szinisa Mihajlovics vezetőedző repertoárjába.

Eto'o akár már a hétvégén, a Torino ellen bemutatkozhat új csapatában. A Sampnak nem lesz könnyű dolga, hiszen a hazaiak hét forduló óta nem kaptak ki a Serie A-ban és az oddsok alapján vasárnap is inkább nekik áll a zászló.

[1786220] 2015-02-01 15:00:00 Torino - Sampdoriax;
[1786220] 2015-02-01 15:00:00 Torino - Sampdoriax;
165993