Darts

Merész tippekkel kopasztanánk meg a fogadóirodákat

Az észak-írországi kitérő után visszatér a Premier League mezőnye Angliába, méghozzá Exeterbe, amely hatodik alkalommal látja vendégül a világ legjobb dartsjátékosait. Ismét öt mérkőzés kerül terítékre, mi pedig három tippel indulunk harcba a bukmékerek ellen.

A forduló tutija

A közönségkedvenc Stephen Bunting idén először kapott meghívást a Premier League-be, de egyelőre úgy tűnik, hogy ez nem az ő pályája, ugyanis négy forduló alatt csupán egy pontot tudott összekaparni, amivel jelenleg az utolsó helyen kullog. Közel sem a tavaly év végén mutatott formáját hozza. A kétszeres világbajnok Adrian Lewis viszont a világbajnokság óta jó passzban van és motivált. Múlt héten Belfastban kis híján a világelső Michael van Gerwent is elkapta, de végül be kellett érnie egy döntetlennel. Egyedül Liverpoolban nem játszott meggyőzően, de azon az estén valahogy senkinek sem sült igazán a keze. Bunting eddig 93.54-es átlagot produkált a négy meccse alatt, e mellé csupán 25 százalékos kiszállót hoz. Lewisnál ugyanezek a számok 100.46 és 45.65. Egyértelmű favoritja a meccsnek a hatodik helyen álló angol, aki véleményünk szerint meg is szerzi a két pontot, Buntingnak pedig még várnia kell az első PL-győzelmére.

Adrian Lewis-Stephen Bunting
Hatharom-tipp: Lewis nyeri a meccset
Betway @ 1.61

A forduló lutrija

A "Hurrikán" becenévre hallgató Kim Huybrechts pazarul játszott az előző héten, de elsöpörni nem tudta Dave Chisnallt. 107-es körátlaggal sem tudott győzni, így joggal volt csalódott a mérkőzés után. Jelenleg Buntinghoz hasonlóan egy ponttal szerénykedik, de a címvédő Raymond van Barneveld ellen ezen kozmetikázhat. A holland ugyanis meglehetősen rapszodikus teljesítményt nyújt, meccsen belül is borzasztóan hullámzó a játéka. Érdekes az egymás elleni statisztikájuk, meglepő módon a belga vezet, méghozzá 6-0-ra. Legutóbb 2013-ban meccseltek, azóta csak jobb játékos lett Huybrechts. Abszolút benne van ebben a meccsben a pontosztozkodás. 

Raymond van Barneveld-Kim Huybrechts
Hatharom-tipp: Döntetlen
Betway @ 4.50

A forduló specialitása

A maximumokat illetően négy játékossal kell igazán számolnunk, a holland van Gerwennel, a skót Gary Andersonnal és a két angol 180-as menővel, Dave Chisnallal és Lewis-zal. Utóbbitól jó játékot várunk, de úgy kalkulálunk, hogy simán lelépi majd Buntingot, mint ahogyan a holland zseni is a skót Peter Wrightot. Őket tehát kivettük a kalapból, maradt Anderson és Chisnall, akik viszont egymás ellen tolják majd, és könnyedén csúcsra járathatják egymást. Az angol az előző fordulóban elkapta a fonalat, hat maximumot is dobott, de ehhez kellett, hogy az ellenfele is magas színvonalon játsszon. Most a regnáló világbajnok skót ellen ismét egy hasonlóan parádés meccset vívhat, és miután Anderson egy picit gyengébb formát mutatott az utóbbi két hétben, így kettejük közül "Chizzyre" esett a választásunk, vagyis tőle várjuk Exeterben a legtöbb 180-at.

Legtöbb 180-at dobó játékos az este folyamán
Hatharom-tipp: Dave Chisnall
Betway @ 5.50

 

Nincs még   -regisztrációd? Kattints ide, és zsebeld be a 18 500 HUF-os ingyen fogadást!

További darts-tippekért látogass el a Protipp-rendszerünkbe!