Taktikai Zóna

A Bayernt a sérülések, a Barcát Guardiola nyírhatja ki

  • gradessaint

Hiába a rengeteg sérülés, a taktikai alapvetések Bayern-dominanciát ígérnek a BL-elődöntőben. Ettől viszont még röhögve nyerhet a Barca. Előzetes okoskodás.

A sorsolás után nem sokkal azt írtam, a Barca lehet a legkevésbé elégedett, mert megkapta azt a csapatot, amelyik ellen valószínűleg alkalmazkodnia kell majd a továbbjutáshoz, ehhez pedig nemigen szokott hozzá az elmúlt pár évben. Ezt a kijelentést most is tartom, és bár a Bayernt kínzó iszonyatos sérüléshullám nyilván legalább részben új helyzetet teremt, a magam részéről nem igazán látom azt az egyértelmű katalán fölényt a párharcban, amit az eddigi esélylatolgatások előrejeleztek. Aztán persze simán lehet, hogy nincs igazam, ma este kiderül.

Nem tudom meséltem-e már, de számomra a Barca-Bayern párharc létrejöttének lehetősége volt az egyetlen legalább részben izgató motívum az idei BL-sorozat véghajrájában. A Digispodcastban is beszéltem arról, hogy unom már a folyton ismétlődő párharcokat, az előre kiszámítható párosításokat, és úgy gondoltam, a nyilvánvalóan pikáns Guardiola-Barcelona összecsapás lehet ennek a szezonnak az egyetlen igazán nagy dobása. A lehetőség adott, kíváncsi vagyok, mi jön be belőle a szerda esti első meccsen.

bajnokok-ligaja-2014-2015

Afelől nincs sok kétségem, hogy Guardiola jó néhány kaliberrel nagyobb edző, mint Enrique - akinek római pokoljárására szerintem senkit nem kell külön emlékeztetni -, a kérdés csak az, ebből mennyit fogunk viszontlátni majd a pályán is. A Barca ugyan szemre egészen káprázatos focit játszik tavasszal, de ebben inkább az egyének csillogásának, és nem a végletekig csiszolt csapatjátéknak van komolyabb szerepe: Enrique az individualizmusban hisz, és szinte korlátlan szabadságot ad a pályán a támadóinak. Guardiola ezzel szemben a számegyenes másik vége, nála a csapat az első, nem véletlenül játszatta akkor is orrba-szájba az alázatos és labda nélküli mozgásban világklasszis Pedrót, amikor ott volt a keze alatt Ibra, Villa vagy épp Henry. Ha totálisan le akarjuk csupaszítani a párharcot, akkor tulajdonképpen csak az a kérdés, hogy a csapatjáték, vagy az egyéni zsenialitás dominálja majd a meccseket.

Alapestben mindkét csapat imádja a dajkálni a labdát, a fő kérdés így nyilván az, melyikük éri majd el a célját. Első blikkre nekem a Bayern tűnik valószínűbbnek, Guardiola sokkal komolyabb mértékben függ a stílustól, mint Enrique, olyannyira, hogy időnként már túlzásba is viszi a labdabirtoklás fetisizálását. A Barca az idei szezonban egyre rugalmasabban szakad el a Pep-féle tiki-takától, időnként már akár kontrára is képesek játszani, mondjuk abban nem vagyok teljesen biztos, hogy ezt hazai pályán is bevállalják majd. A Bayern sok sérültje - főleg a középpályán és a széleken állnak vékonyan a bajorok - szintén inkább a Barca javára billenti a mérleg nyelvét, de ettől függetlenül még mindig inkább esélyes, hogy a németeknél lesz többet a bogyó. Kérdés, mire mennek vele.

[1958904] 2015-05-06 20:45:00 Barcelona - Bayern Münchenx;

A Porto ellen például megfojtotta őket, hogy túlzottan a pálya közepére koncentrálták erőiket, és erre most is van esély, mert a Robben-Ribéry páros továbbra sem bevethető. Innentől már csak az a kérdés, hogy Guardiola milyen felállás mellett teszi le a voksát: ha kitart a 4-3-3 mellett, akkor várhatóan Lahmnak kell majd a pálya közepén játszania - mennyire más lenne ez Schweinsteigerrel, vagy Alabával -, és Rafinha lesz a jobbhátvéd, a csapatnak pedig lesznek komolyan vehető szélsői. Ha úgy dönt, három középső hátvéddel kezd, akkor Rafinhára a védelemben lesz szükség, Lahm viszont lehet szélső, és középen a Thiago-Alonso kettősre hárul majd a szervezés feladata. Érdemes lesz majd figyelni Götze és Müller szerepét, mindketten képesek a vonalak mellől indulni, de ha tényleg a Bayern dominálja majd a meccset, akkor valószínű, hogy inkább befelé húzódnak majd, és közelebb helyezkednek Lewandowskihoz.

A Barcánál jóval kevesebb a kérdőjel. Egy darabig úgy tűnt, Enrique bevállalhatja a kétszűrős játékot, de egyrészt nem sikerült túl jól a főpróba a Valencia elleni rangadón, másrészt megsérült Mathieu, így eldőlt, hogy Mascheranóra a védelemben lesz szükség. Ez így együtt már kiadja azt a 4-3-3-at, ami a Barcelona alapjátéka, és ami tavasszal szinte tökéletesen működik.

Kérdés, hogy mit csinál majd a labda nélküli csapat. Ha komoly hirig, és magas intenzitású letámadás jön - ezt egyébként mindkét csapatból ki tudom nézni -, akkor komoly adok-kapok alakulhat ki, főleg, mert a tavaszi El Clásicón kiderült, hogy a katalánok sem nagyon szeretik, ha az arcukba mászik az ellenfél. Akkor szerencséjük is volt, mert az első félidőben berámolhatott volna még két-három gólt a Real, igaz, Ancelotti csapata úgy összeesett a második félidőre, hogy aztán meg a Barca kontrázta meg röhögve őket. Ilyesmi - mármint két totálisan ellentétes félidő - simán elképzelhető most is.

Egyébként az van, hogy nem tudunk semmit. Találgatni persze lehet, de épp a tegnapi Juve-Real bizonyította be, hogy elég egyetlen edzői húzás (Ancelotti 4-4-2-ben állt fel, ezzel kifogta a szelet a saját vitorlájából), hogy boruljon minden előzetes okoskodás és jóslat, és egy teljesen új meccs kezdődjön. Ettől független igenis van szerepe a taktikai felvezetésnek, de fontos hangsúlyozni, instant igazságot senki nem tud írni, és még mindig jobb egy alaposan alátámasztott, érvekkel igazolt tévedés, mint annak megállapítása, hogy a „labda gömbölyű, a meccs 90 percig tart, a tizenegyes meg az, amit a bíró befúj”. Ja, a gól meg lövésből lesz, tudjuk, lehet lapozni.

[1958904] 2015-05-06 20:45:00 Barcelona - Bayern Münchenx;