Heti műsor

Megérik-e az augusztust kupacsapataink?

  • hatharom.com

Újabb izgalmas hét vár a sportfogadás szerelmeseire, megpróbáltuk kiemelni, hogy mely találkozókra, eseményekre lesz érdemes odafigyelni az előttünk álló hét napban.

A Fradira és a Lokira kőkemény 90 perc vár az Európa Ligában.

Tragikus a helyzet a nemzetközi kupaporondon

Egyedül a Videoton várhatja előnyből a nemzetközi kupavisszavágóját, hiszen a bajnokcsapat 1-0-ra tudott nyerni a TNS otthonában. A piros-kékek nem sziporkáztak az odavágón, de Gyurcsó Ádám jól eltalált lövésével végül megnyerték a találkozót. A visszavágónak egyértelműen a Vidi az esélyese, a    -n mindössze 1.35-szörös pénzért fogadhatunk a magyar csapatra háromesélyben, a walesiek sikerét hétszeres (!) oddson kínálja a fogadóiroda.

A Debrecen 2-2-es döntetlent ért el Lettországban, így akár egy 1-1-es döntetlennel is továbbjuthat a Loki. Hazai pályán azonban elég nagy blama lenne, ha ikszre játszana a piros-fehér csapat, bár az első mérkőzés alapján Kondás Elemér gárdája örülhet, hogy nincs győzelmi kényszerben. Merthogy a Skonto Riga nem játszott alárendelt szerepet az odavágón, sőt olykor a lettek lefocizták a magyarokat a pályáról. Ennek ellenére hazai pályán a Loki a találkozó favoritja, a    1.40-szeres szorzót kínál a debreceniek sikerére, az X2 2.45-szörös pénzért fogadható.

A legrosszabb helyzetben egyértelműen a Ferencváros van, a friss Szuperkupa győztes hazai pályán szenvedett vereséget a gyengécske Zeljeznicar ellen. A Fradi botrányosan játszott az odavágón, az első félidőben a párharcot is eldönthette volna, ehelyett minden lehetőségüket kihagyták Thomas Doll tanítványai, a második játékrészben pedig helyzetet sem tudtak kialakítani, annyira elfogyott a zöld-fehérek ereje. Így tehát izzasztó 90 perc vár Szarajevóban az FTC-re, főleg úgy, hogy győzelmi kényszerben vannak Gera Zoltánék. A budapestiek sikere 2.30-szoros pénzért fogadható a    -n, míg ha a Zeljecnicar megismétli a magyarországi győzelmét, avagy a bosnyák gárda 1-0-ra nyerne ismét, akkor a feltett tétünk 7.50-szeresét kaphatnánk vissza a bukmékertől.

Folytatódik az NB I

Az első fordulóban több meglepetés is született az NB I-ben, a hétvégén viszont már következik is a második kör a magyar élvonalban,vagyis javíthatnak az egy hete megbotlott csapatok. A Videoton a Haladást fektetheti két vállra a Sóstói Stadionban, amelyre az oddsok alapján bőven van esélye. Az újonc Békéscsaba Paksra látogat, és bőven benne van a pakliban, hogy legalább egy pontot magával visz. Szombaton két fővárosi rangadóra is sor kerül, a Honvéd az MTK-val, míg a Vasas az Újpesttel találkozik. Az első forduló alapján ezen a derbiken akármi megtörténhet, de az oddsok is azt vetítik elő, hogy akármilyen kimenetellel érjenek is véget ezen összecsapások, az biztosan nem lesz meglepetés.

Vasárnap két találkozóra kerül sor, a Ferencváros a Diósgyőr ellen vív rangadót, ahol a fővárosiak az esélyesek, míg a Debrecen a Puskás Akadémiát fogadja, amely meccsen a piros-fehérek számítanak a favoritnak a fogadóirodák szorzói alapján.

Fogadás az NB I 2. fordulójára - a    oddsai
Dátum Mérkőzés 1 X 2
Szombat, 18:00 INFO Paks-Békéscsaba 1.77 3.40 4.45
Szombat, 18:00 INFO Videoton-Haladás 1.42 4.05 7.60
Szombat, 18:00 INFO Honvéd-MTK 2.32 3.30 2.85
Szombat, 20:30 INFO Vasas-Újpest 2.80 3.25 2.40
Vasárnap, 18:00 INFO Debrecen-Puskás Akadémia 1.47 3.80 7.10
Vasárnap, 18:00 INFO Ferencváros-Diósgyőr 1.47 3.80 7.10

Elrajtol a 2015-ös vizes világbajnokság

Pénteken az oroszországi Kazanyban kezdetét veszi a bő két hétig tartó vizes világbajnokság. Az első napokban műugrásban, nyílt vízi úszásban és szinkronúszásban osztanak érmeket, illetve megkezdődik a küzdelem a vízilabdázóknál, ahol hazánk mindkét nemnél képviselteti magát. A férfiak végső sikerére hétszeres pénzt fizetnek a    -nál, míg a hölgyek győzelme 25-szörös oddson fogadható. A világbajnokság oldalunkon kiemelt figyelmet kap majd, előzetesekkel, esélylatolgatásokkal és tippekkel készülünk.

Amire még érdemes figyelni

Fociból ezen a héten - a fent felsoroltakon kívül - a BL-selejtezőkre, a további Európa Liga párharcokra, továbbá az edzőmérkőzésekre lesz érdemes figyelni. Egyéni sportoknál a hétvégén győztest avatnak a Tour de France-on és a Darts World Matchplayen is. Természetesen a szokásainkhoz híven a legnagyobb profittal kecsegetető tippeket kivétel nélkül megtalálhatjátok majd a LOGIBET.COM-on, illetve a fórum aloldalunkon.

Ami a többi sportágat illeti, a szokásos előzetesek mellett tippek is elérhetők lesznek oldalunkon, vagyis ezen a héten is érdemes lesz a hatharom.com-mal és a LOGIBET.COM-mal tartani, hiszen, ha nyerni akartok, akkor a legjobb helyen jártok!