Davis Kupa

Salakon lesz a döntő, de így is Murrayék a favoritok

  • hatharom.com

November 27-29. között Belgium és Nagy-Britannia küzd meg egymással a Davis Kupa serlegért.

Az idei Davis Kupában minden idők egyik legvalószínűtlenebb döntője jött össze, a két résztvevő fél ugyanis a 79 éve nyeretlen Nagy-Britannia, illetve a bajnoki címet még soha el nem hódító Belgium együttese. A fináléra november 27-29. között Gent városában a Flanders Expo Arénában kerül sor. Ahogyan tavaly a franciák, úgy most a belgák is salak borítást választottak, hiszen ez ízlik a legkevésbé a briteknek. Ettől függetlenül azonban így is az Andy Murray vezette szigetországiak a döntő esélyesei. 

Ki nyeri a döntőt?
Belgium Nagy-Britannia
TippmixPro @ 3.20 TippmixPro @ 1.35

A nagy kérdés, hogy Murray hogyan oldja meg a világbajnokságot és a Davis Kupa-döntőt, a két esemény között ugyanis csak néhány nap van. Felröppentek olyan pletykák, hogy a skót klasszis kihagyja a vb-t, igaz, ebben az esetben komoly pénzbüntetésre számíthat. Az ATP elnöke, Chris Kermode leszögezte, hogy aki kvalifikálja magát a tornára, annak kötelező részt vennie - kivéve, ha sérült és erről megfelelő orvosi papírt tud felmutatni -, máskülönben 1,3 millió font büntetést kap.

Érdekes helyzet, emlékezhetünk, hogy Roger Federer tavaly a döntőtől lépett vissza hátproblémái miatt, a néhány nappal később kezdődő DK-fináléban viszont már vígan játszott. Murray megteheti, hogy a csoportmeccseket leadja, és nem jut tovább, bár aligha néznék jó szemmel a britek, hogy a hazai kedvencük nem tesz meg mindent a győzelemért. 

Tenisz-tippekért látogass el a LOGIBET.COM-ra!