EURO 2016

Élet-halál meccs várható Boszniában

  • hatharom.com

A bosnyákoknak csak a győzelem, míg a walesieknek már a döntetlen is megfelelő eredmény lenne szombaton.

Bale válogatottja számára már a döntetlen is fantasztikus eredmény. - Fotó: caughtoffside.com

Nem sokan gondolták volna, hogy az Európa-bajnoki selejtezősorozat B-csoportjának kilencedik fordulójában rendezendő Bosznia-Hercegovina-Wales mérkőzésen a szigetlakóknak egyetlen pont kell ahhoz, hogy egyenes ágon kvalifikálják magukat a jövő évi kontinensviadalra. Pedig ez a helyzet, köszönhetően annak, hogy Chris Coleman válogatottja parádézik a kvalifikációs találkozókon, és bravúrt bravúrra halmoz.

A walesiek sikereiket főként masszív védekezésüknek köszönhetik, hiszen eddig mindössze két (!) találatot kaptak a nyolc lejátszott találkozón, méghozzá úgy, hogy a belgákat például oda-vissza lenullázták. A válogatott támadójátéka viszont erősen függ a gárda legnagyobb sztárjától, Gareth Bale-től, mivel a Real Madrid ikonja a Sárkányok kilenc találatából hatot vállalt.

[1667380] 2015-10-10 20:45:00 Bosznia-Hercegovina - Walesx

Ha tehát jó napja lesz Bale-nak, akkor nagy az esélye annak, hogy összejön a vendégek számára legalább a döntetlen, mert a bosnyákok az idei sorozatban enyhén szólva sem úgy teljesítenek, ahogy megszokhattuk tőlük.

Pedig a délieknek most össze kell kapniuk magukat, hiszen csak a győzelem az egyetlen elfogadható eredmény számukra a hétvégén, és még lehet, hogy az is kevés lesz a végelszámolásnál. Mivel Izraelnek két pont fórja van Bosznia-Hercegovinával szemben a pótselejtezőt érő harmadik helyért folytatott csatában. Mindenesetre az nem rossz ómen, hogy a válogatott sztárjátékosai jó passzban várják a szombati találkozót, hiszen Edzin Dzeko és Miralem Pjanic folyamatosan remekel a Romában, míg Dárdai Pál Vedad Ibisevic játékát rakta össze úgy a Herthában, hogy a támadó mostanság minden fordulóban betalál.

Összességében tehát egy igen komoly és kemény összecsapásra van kilátás, ahol mindkét fél eredménykényszerrel lép pályára, avagy kevés gólra éri meg leginkább fogadni a találkozón. Mivel a walesieket nem hajtja majd a tatár, hiszen számukra jó a döntetlen, ráadásul kiválóan bekkelnek, továbbá várhatóan a bosnyákok sem rontanak ajtóstól a házba, így a találkozó döntő részében állóháború alakulhat ki, aminek köszönhetően kevés gólra, véleményünk szerint maximum két találatra van kilátás.

Fogadás a mérkőzés góljainak számára - a     szorzói
2,5 felett 2,5 alatt
2.05 1.60
[1667380] 2015-10-10 20:45:00 Bosznia-Hercegovina - Walesx;