La Liga

Győzelmi kényszerben a Real Madrid

  • hatharom.com

Az Atlético Madrid és a Barcelona győzelme után a Real Madridon a sor, hogy a kieső helyen álló Granada otthonából elvigye a három pontot.

A két éllovas győzelme után a Real Madrid számára nem maradt más választás a vasárnap esti mérkőzésen, mint a győzelem, ellenkező esetben Zinedine Zidane együttese igencsak megnehezítheti saját helyzetét. Persze a Granada ellen azért egyáltalán nem lehetetlen küldetés a három pont bezsebelése, hiszen a hazaiak a tabella 19. helyén tanyáznak, ráadásul az egymás elleni eredmények alapján sincs túl sok esélyük a fővárosiak ellen.

[2030384] 2016-02-07 20:30:00 Granada - Real Madridx

A királyi gárda soraiból ezúttal is hiányzik majd a sérült Gareth Bale és a portugál Pepe, így a napokban a születésnapját ünneplő Crisitano Ronaldo mellett James Rodríguez és Karim Benzema lehet a vasárnap este főszereplője. Bár az oddsok alapján tükörsima favoritnak számít a Real, érdemes megjegyezni, hogy az utolsó három idegenbeli mérkőzésén nem tudott nyerni. Granadában viszont legutóbb nagyon jól ment a csapatnak, hiszen 4-0-s győzelemmel távozott. A tavalyi évben kétszer meccseltek a felek, mind a kétszer a Bernabeu volt a helyszín: áprilisban 9-1-re, szeptemberben viszont "csak" 1-0-ra nyertek a blancók. A legutóbbi 9 egymás elleni találkozóból egyébként nyolcat behúzott a Real Madrid, vagyis mondhatjuk, hogy egyik kedvenc ellenfeléhez látogat a királyi gárda.

[2030384] 2016-02-07 20:30:00 Granada - Real Madridx;5

A Real Madrid Zidane irányítása alatt odahaza rendkívül meggyőző, de idegenben egyelőre döcög a csapat szekere. A kiesés elöl menekülő Granada ellen sem biztos, hogy könnyű dolga lesz Ronaldóéknak, mindenesetre óriási a minőségbeli különbség a két csapat között, így nagy meglepetésnek számítana, ha sikerülne a hazaiaknak legalább az egyik pontot otthon tartania. 

Fogadás a végeredményre    
Granada Döntetlen Real Madrid
9,50 5,30 1,27
[2030384] 2016-02-07 20:30:00 Granada - Real Madridx;
185816