Tipp

Lenullázhatja a Chelsea a gyengécske Newcastle-t

  • varin

A Newcastle Unitednek nem szokása idegenben gólt szerezni, így a Chelsea nullára verheti McClaren fiait.

Veretlen még a Chelsea együttese Guus Hidinkkel, habár az eredmények nem úgy jönnek, ahogy Londok kék-fehér felében szeretnék. A Manchester United elleni 1-1 vállalható eredmény, de hazai pályán sem az Evertont, sem pedig a WBA-t nem tudták legyőzni Diego Costáék. Most még eggyel könnyebb megmérettetés vár a Kékekre, hiszen a Newcastle United látogat a Stamford Bridge-re.

Annak ellenére is sima találkozóra számítok, hogy a hazaiak jövő héten BL-mérkőzést játszanak Párizsban, ennek oka pedig az, hogy Steve McClaren fiai pocsékul szerepelnek idegenben. Ami az összes idei tétmeccset illeti, 13 találkozón egy döntetlenre és két győzelemre futotta, a tíz vereségből pedig hét is olyan volt, hogy nem találtak be az ellenfél kapujába Mitrovicsék.

Ahogy lenni szokott, a Newcastle-nél hiányzók egész sora súlyosbítja McClaren problémáit, így a Chelsea ellen sem játszhat Anita, Cissé, Colback, De Jong, Dummett, Haidara, Krul, Obertan és Thauvin sem.

Habár a csíkos mezesek hazai pályán rendre meglepik fővárosi ellenfelüket, a Stamfordra az elmúlt években is kikapni járt az észak-angol csapat. Az utolsó három Chelsea-Newcastle ugyanis 2-0, 3-0 és 2-0-val végződött, ezek közül pedig én bármelyiket boldogan aláírnám szombat estére is.

hatharom.com-tipp: A Chelsea 0-ra nyer
Odds: 2.61
Tét: 3/10
Eddig éri meg: 2.20
[1988963] 2016-02-13 18:30:00 Chelsea - Newcastle Unitedx;