Darts

Vasárnap bajnokot avatnak Venrayben

Elég sűrű lesz a vasárnapi program is Venrayben, ugyanis ma kerül sor a nyolcaddöntőkre, a negyeddöntőkre, az elődöntőkre és a döntőre is, ami egyben azt is jelenti, hogy ismét kora délutántól késő estig tart majd a darts-show. Elég jól teljesítettek szombaton a legnagyobb sztárok, így fantasztikus végjátékra számítunk.

Ha kíváncsi vagy a mérkőzések részletes statisztikáira, akkor látogass el a PDC Hungarian Fan Club Facebook-oldalára!

Sok nagyszerű párosítás jött össze a nyolcaddöntőkre, az egyik legizgalmasabb meccsnek az angol Michael Smith és az osztrák Mensur Suljovic ütközete ígérkezik. A két játékosban nem sok a hasonlóság, leszámítva azt, hogy mindketten tavaly futották karrierjük eddigi legjobb szezonját. Ezt leszámítva viszont teljesen eltérő stílusban dobnak és a hozzáállásukban sem sok a közös. De erről kicsit később, előbb lássuk, hogyan jutottak el idáig.

Egyaránt mindketten a legjobb 32 között csatlakoztak a versenyhez, vagyis csak tegnap kellett a dobóléc mögé állniuk. Ez különösen Smith-nek volt fontos, aki Premier League résztvevőként csütörtökön is játszott. Az önbizalma finoman szólva sem lehet az egekben, hiszen nem tudott még pontot szerezni, de ami a nagyobb probléma, hogy mellé gyenge játékot is hoz. A nem PL fellépésein viszont nem teljesít rosszul, olyannyira, hogy például a múlt hétvégén a UK Open selejtezőjében 132.62-es átlaggal győzött. Itt Venrayben közepes játékkal kezdett - ami számokban: 85.16-os átlag, 40%-os kiszállózás -, de ez is elegendő volt a győzelemhez. Suljovic szintén könnyedén jutott tovább, de mindezt a nap talán leggyengébb színvonalú meccsén tette, ellenfele tömegben még a 70-et sem tudta hozni. Ez kicsit sötét lóvá teszi az osztrákot, hiszen nem tudni, hogy a formája nem az igazi, vagy csak lehúzták egymás játékát, de ami biztos, hogy ennél több kell a folytatásban.

Mint említettük, elég eltérő stílusban játszanak. Suljovic a mezőny egyik leglassabb dobója, Smith viszont éppen az ellentéte. Mivel hétszer is meccseltek már és 4-3-ra az angol vezet, így ennek inkább akkor lesz jelentősége, ha "Bully Boy"-nak nem megy a játék. Akkor ugyanis könnyen feladja fejben és ha ehhez még hozzájön az osztrák lassabb tempója, végképp sakk-mattot kaphat a szigetországi. Ha viszont jönnek a dobásai Smith-nek, akkor nagy problémája nem lesz, egy hete egyébként találkoztak, akkor 6-1-re győzte le a sógorok sztárját. Egy ennyire sima eredmény komoly meglepetés lenne, de kizárni sem lehet, ha Mensurnak nem sikerül javulnia a tegnapi teljesítményéhez képest. Szoros meccsen a fiatal angol továbbjutását várjuk.

Michael Smith-Mensur Suljovic
Hatharom-tipp: Smith jut tovább
TippmixPro @ 1.55

Remek meccsnek ígérkezik Simon Whitlock és Jelle Klaasen találkozója is. Előbbi több, mint meggyőző játékkal ütötte ki Ian White-ot, ha ezt tudja hozni, akkor a holland orra alá is borsot törhet. Érdekes lesz Devon Petersen és Mervyn King összecsapása is, mindketten egyaránt kiemeltet búcsúztattak. King ráadásul a regnáló világbajnok Gary Andersont, és mindezt a nap talán legkomolyabb színvonalú meccsén. A hollandok egyébként a világelső Michael van Gerwen és Klaasen mellett Benito van de Pas-ban bízhatnak még, aki nem is lép teljesen esélytelenül színpadra James Wade-ellen. A hazaiak fiatal tehetsége zseniálisan jól játszott, 100.82-es átlag és 60%-os kiszállózás. Ha ezt megismétli, akkor Wade-nek is főhet a feje. Nehéz meccs vár Peter Wrightra is, aki a nagy önbizalommal dobáló Daryl Gurneyvel csap össze. A sztárok közül egyértelműen Dave Chisnallra vár a legkönnyebb meccs, ő azzal a Ritchie Edhouse találkozik, akinek Robert Thornton visszalépésének köszönhetően a legjobb 32 között nem kellett tábla elé állnia. 

A mai napon fény derül arra, ki nyeri a szezon első European Tour-versenyét. Érdekesség, hogy 2013 óta nyolc ilyen tornát rendeztek közvetlen egy Premier League este után és hét alkalommal a rangos sorozatban részvevő játékos tudta elhódítani a trófeát. Ez abból a szempontból nem meglepő, hogy nyilván a PL-ben a legnagyobb sztárok, legjobb játékosok játszanak. Viszont úgy már megdöbbentőbb a statisztika, hogy a nem PL-t követő 17 ET-versenyből csak hetet tudott Premier League-játékos megnyerni. Ebből egyértelműen látszik, hogy egyáltalán nem hátrány az, hogy csütörtökön színpadra lépnek. Ha ezt vesszük alapul, akkor nem érdemes az outsiderek, például Klaasen, Whitlock vagy éppen Suljovic végső sikerével kísérletezni.

Dutch Darts Masters harmadik forduló programja
Időpont Jétékos Odds Játékos Odds
13:00 Michael van Gerwen 1.06 Justin Pipe 6.00
13:30 Dave Chisnall 1.08 Ritchie Edhouse 5.50
14:00 Devon Petersen 1.95 Mervyn King 1.65
14:30 James Wade 1.40 Benito van de Pas 2.50
15:00 Michael Smith 1.55 Mensur Suljovic 2.20
15:30 Simon Whitlock 2.15 Jelle Klaasen 1.55
16:00 Adrian Lewis 1.22 Terry Jenkins 3.40
16:30 Peter Wright 1.30 Daryl Gurney 3.05