Magyar Foci

Fiatalok voltunk, kellett a pénz?

Dunaújvárosban közel a megszűnéshez a profi futball, a csapat már az utolsókat rúgja az NB II-ben. Pénteken este Dobos Barna ifikkel felálló csapata a kiesés ellen küzdő Balmazújvárost fogadta, a fogadóirodák pedig oddsot kínáltak a mérkőzésre...

Egy huncut pillanatig ne lepődjünk meg azon, ami Dunaújvárosban történt ezen a télen. Igazi magyaros futballsztori, láttuk, hallottuk már tízezerszer, hiszen az elmúlt években több "kiscsapat" is megszívta az NB I-be jutást, így például a Szeged, a Vác és az Eger is rövid úton belehalt a feljutásba. A szponzorok nem jönnek úgy, ahogy várják a csapatok, a befektetők szintén nem rohamozzák meg a kiscsapatokat, ám a kiadások sokszorosára nőnek, amelyeket végül nem is bírnak el a megfelelő tőke nélküli együttesek. A legújabb történet a Dunaújváros csapatához fűződik, amely hiába rendelkezik magyar szinten egy viszonylag modern stadionnal, hiába kapott tavaly villanyvilágítást, a kiesés után ami csak tönkremehetett, az tönkre is ment.

Már ősszel is lehetett érezni, hogy egy időzített bomba ketyeg Fejér megyében, Dobos Barna ugyanis sok fiatalt játszatott az egész szezonban, a csapatot viszont szinte egyáltalán nem erősítették meg a másodosztályra. Így is akadtak azonban NB I-es szinten ismert játékosok, Gengeliczki, Csehi, Eppel, Magasföldi, Milinte, Koszó, Szűcs Lajos, Petneházi, Melczer - mind-mind NB I-es rutinnal rendelkező játékosok.

Ahogyan aztán sejteni lehetett, télen jött a bejelentés, óriási a gond a Duna partján. Először a csapat legjobbjai távoztak, majd elmaradt egy edzőmérkőzés is, végül pedig felmerült annak lehetősége is, hogy a Dunaújváros visszalép a bajnokságtól. A keretet végül ifikkel töltötték fel, amit jelez az is, hogy a Siófok elleni első mérkőzésen 20,12 volt a csapat átlagéletkora.

Oddsváltozások a Dunaújváros-Balmazújváros meccsen
Időpont Dunaújváros Döntetlen Balmazújváros
05:33 2.00 3.60 3.00
10:44 2.80 3.50 2.10
15:25 5.50 4.20 1.44
16:14 8.50 4.50 1.33
16:30 5.50 3.90 1.50
Minden adat március 4-ére vonatkozik

A senkit meg nem lepő gyenge rajt után következett a Balmazújváros elleni kiesési rangadó a tavaszi harmadik fordulóban, a fogadóirodák pedig érdekes szorzókkal álltak elő a meccsre. A magyar állami bukméker a Dunaújváros mérkőzéseire érthető módon eddig egész tavasszal nem kínált oddsot, ám furcsa módon az egyik netes bukinál fogadhatóvá vált a DPASE-Balmaz-Kamilla derbi. Mi magunk is döbbenten fogadtuk, de bizony a Dunaújvárost sima favoritként kezelte az iroda, mindössze kétszeres pénzt nyerhettünk a győzelmükkel, míg a Balmazzal háromszorosat. Ez persze azonmód fogadásra sarkallta a játékosokat (mármint a sportfogadókat, mielőtt rosszra gondolnánk), ahogyan a Logibet egyik junior és rookie tippmestere is örömmel csapott le a lehetőségre. A kezdő sípszót megelőzően - ahogyan várni lehetett - az oddsok teljesen kifordultak, a Dunaújvárosra közel 5-szörös pénzért fogadhattunk, míg a Balmazújváros szorzója 1.33-ig csökkent.

A találkozó végül fordulatos, izgalmas játékot hozott, legalábbis az öt gólból és az összefoglalóból erre következtethetünk. Érdekesség egyébként, hogy előzetesen az egyik nagy nemzetközi iroda nem jelezte, hogy lehet majd élőben fogadni a mérkőzésre, ám végül mégis felvették kínálatukba az eseményt.

[2048216] 2016-03-04 17:00:00 Dunaújváros - Balmazújvárosx;

És hogy hogyan jártak a fogadók? Az, hogy legalább öt gól születik a mérkőzésen, ötszörös szorzóval is tehető volt a bukiknál, míg akik mondjuk a 80. percben, 2-1-es dunaújvárosi vezetésnél megfogadták, hogy végül mégis a vendégek nyernek, nos ők most nem győzik számolni hatalmas nyereményüket, ugyanis erre legalább 15-20-szoros odds lehetett élőben.

Mindez persze nem jelent semmit, eszünk ágában sincs bárkit bundázással vádolni, hiszen nem mindenki egri focista, hogy egy teljes szezont fogadjon végig. Mindenesetre igencsak érdekes, hogy a bukmékerek éppen most vették fel tavasszal először kínálatukba a Dunaújváros meccsét, az oddsok ennyire extrém módon megváltoztak, és a mérkőzés végül a hajrában fordult meg úgy, hogy közben élőben is fogadható volt az egyik nagy irodánál. Nem zörög a haraszt... Na jó, azért nem árt majd figyelni a Dunaújváros többi mérkőzésére tavasszal.