Egy támadóval lépett pályára mindkét együttes a találkozó elején, ám amíg a horvátok kényszerűségből, nálunk Bernd Storck úgy döntött, a 4-2-3-1-es felállás egyedüli ékje legyen a norvégok ellen csodagólt szerző Priskin Tamás.

Nézhetetlenül unalmas 30 percet követően sajnos az első igazi horvát lehetőségből meg is szerezte a vezetést Mario Mandzukic. Perisic centerezése annak ellenére is eljutott a Juventus támadójához, hogy Lang és Korhut is figyelt az egyetlen ékre. A gólt követően maradtak támadásban a horvátok és egy távoli Kleinheisler-lövéstől eltekintve inkább az ő játékukban volt benne az újabb gól, mintsem a miénkben az egyenlítés.

A második félidőre alapos vérfrissítést rendelt el Bernd Storck, érkezett Bogdán, Elek, Nikolics és Szalai is. Főleg a Diósgyőr középpályása vitt életet a magyar csapat játékába, így a pauza utáni első percek hatalmas magyar fölénnyel teltek. Helyzeteink ugyan nem voltak, de beszorítottuk Modricékat, folyamatosan a horvát térfélen járt a labda. A fölény aztán húsz perc után alábbhagyott, sok hibával futballozott mindkét csapat, így helyzeteket továbbra sem láthattunk, de küzdöttek becsülettel a fiúk. A 78. percben aztán Dzsudzsák azt tette, amihez a legjobban ért, ballal bevágott egy szabadot, kiegyenlítve ezzel az állást. Csakhamar érkezett Böde Dániel, Storck érezhetően a "három pontot" akarta begyűjteni, nem elégedett meg az iksszel. Az utolsó percekben még a magyar csapat veszélyeztetett többet, ám különösebben nagy helyzet nélkül, így egy igazságosnak mondható 1-1 állt az eredményjelzőn a lefújást követően.

Két teljesen ellentétes félidőt láthattunk a Groupama Arénában, de talán az összkép mégis biztató. Az első félidő gyenge játékát követően a második játékrészben uraltuk a játékot, több helyzetünk volt, közelebb álltunk a győzelemhez. Az 1-1-es döntetlen még akkor is szép eredmény, ha tudjuk, a horvát csapat tartalékos volt és még a pályán lévő játékosok sem voltak a legfrissebbek. Folytatás június 4-én, a német válogatott ellen.